12 éve történt az első bitcoin tranzakció

Hal Finney volt a Bitcoin hálózaton végzett első tranzakció címzettje, így ellenőrizték, hogy a blokklánc tényleg működik-e a valóságban is, nem csak papíron.

Tizenkét éve, január 12-én küldték el az első coinokat a hálózaton. A máig ismeretlen alkotó, Satoshi Nakamoto utalt át 10 BTC-t a számítógépguru Hal Finney részére.

Ezzel a tranzakcióval ellenőrizték, hogy az addig csak papíron, elméletben működő hálózat ténylegesen tud pénzrendszerként működni, a valóságban is képes az elszámolásra.
Ekkor pedig még csak egy hét telt el azóta, hogy Satoshi elindította a Bitcoin hálózatát a saját gépein.
Finney akkorian már ismert volt a számítástechnikai tudományok berkein belül. Mielőtt 2014-ben megtámadta egy ritka betegség, fejlett kriptográfiai rendszereken dolgozott, és ő volt a második ember, aki csatlakozott a Bitcoin hálózatához.
Néhányan egyenesen úgy gondolják, hogy ő maga volt Satoshi. Ez a nézet a mai napig rendszeresen felmerül.
Finney a Bitcointalk fórumon jelentette be az eseményt 2009-ben.

„Kibányásztam a 70-valahányadik blokkot, és én voltam a címzettje az első bitcoin tranzakciónak, Satoshi küldött nekem próbaként 10 BTC-t.”

Ez a 10 bitcoin akkoriban szó szerint értéktelen volt, mai áron viszont több, mint 350 ezer dollárt jelent.
Finney volt az első, aki árfolyamjóslatot is tett, hogy a BTC meddig emelkedhet, és hogyan. Egy levélben, amelyet Nakamotonak írt szintén 2009-ben, kifejtette, hogy a világ háztartásainak az akkori összvagyona, és a BTC 21 milliós készletének az aránya coinonként 10 millió dolláros árfolyamot jelenthet. Persze ehhez az kell, hogy minden pénzt bitcoinban legyen tartva.
Ha pedig ez még nem lenne elég, egy másik elsőség is fűződik a nevéhez, a Twitteren ő említette meg elsőként a bitcoint.


Egyszerűen csak annyit mondott, hogy „Elkezdtem futtatni a Bitcoint”, most, 12 évvel később pedig a hálózat még mindig működik.

Olvastad már? A Cardano adájában látja a legnagyobb potenciált egy népszerű kriptokereskedő

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.