Venezuela és Oroszország „jelenleg is próbálkozik” az el petroval

-

Decemberben megjelent a hír, hogy számos orosz hivatalnoknak bemutatták az el petrot, de hivatalosan nem erősítették meg, hogy használni is fogják-e.

Olvastad már? A világ legnagyobb bankjai 50 millió dollárt fektettek egy digitális fizetési rendszerbe

„Az adóhivatal és a központi bank számos képviselője ismerkedett meg Venezuela kriptopénzével.” – mondta Sergey Storchak pénzügyminiszter.
„De ennél többről nincs szó, nem használjuk fizetésekre.”
Azonban egy Venezuelai nagykövet szerint már kipróbálták a rendszert, legalább néhány tranzakció erejéig.
Jorge Valero, az Egyesült Nemzetek venezuelai képviselője pénteken elmondta:

„Számos valutával próbálkozunk tranzakciókat lebonyolítani, köztük az el petroval is, mely a saját kriptovalutánk.”

Valero nem osztott meg több részletet az el petroról, az állítólagos „kriptopénzre”, mely nagyon sok kritikát kapott az átláthatatlansága és centralizációja miatt.

Az orosz Állami Duma számos tagja kritizálta ezt a „kísérleti” digitális tokent.
Arseniy Poyakov, a digitális gazdálkodás tanács tagja korábban elmondta:

„Venezuela nemzeti kriptopénze még mindig egy merész kísérlet és mindig is az volt. Megjelenése óta szinte semmi nem változott.
Ígéreteken kívül szinte semmi nem áll mögötte, csak üres szavak és ígéretek.”

Az amerikai szankciók a kriptopénzekbe hajszolják az országokat

Márciusban az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki egy orosz bank ellen, amiért együttműködött Nicholas Maduroval, Venezuela elnökével és a PDVSA nemzeti olajvállalattal.
Az Egyesült Államok ezt azzal indokolta, hogy az orosz bank az „el petro” segítésével próbálta megkerülni a korábbi szankciókat.
Valero úgy válaszolt arra kérdésre, hogy Oroszország segíteni fog- e Venezuelán, hogy „mindig is támogatott minket Oroszország, jó kapcsolatot ápolunk egymással.”
A nagykövet azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok szankciói nagy mértékben károsították Venezuela gazdaságát.
Emiatt Caracas rákényszerült, hogy alternatív módszerekkel jusson hozzá a globális piacokhoz és olajbefektetésekhez, hogy rendezni tudja az államadósságot.

Venezuela a bitcoint választaná a petro helyett

Nem csak Oroszország kételkedik a „petro” sikerében.
A „kriptopénznek” valóban van egy blokkfelfedezője és egy hivatalos weboldala és lehet is vele fizetni számos kormányszolgáltatásért, de a digitális valuta irányítása szinte teljes mértékben az állam kezében van.
A blokkláncfelfedező szerint összesen 42 csomópont támogatja az egész hálózatot. Azt sem lehet tudni, hogy milyen algoritmus áll a „kriptopénz” mögött.
Így nem csoda, hogy Maduro ígéretein kívül mással nem tudták meggyőzni a lehetséges befektetőket.
A Bitcoinist szerint a venezuelaiak nagy része sem törődik a petroval. Helyette a bitcoin kezdett rohamosan terjedi az országban.
A bitcoin segítségével a venezuelai lakosok a szankciók és tőkeszabályozások megkerülésével is tudnak nemzetközi tranzakciókat indítani.
Nagyon gyakori látvány, hogy a LocalBitcoins forgalma hétről hétre emelkedik.
Az Egyesült Államok által is támogatott ellenzéki Juan Guaidó a múlt héten kinevezte magát Venezuela átmeneti elnökének.
Érdekes megemlíteni, hogy Guaidó tisztában van a kriptopénzek mögött álló technológiával és már 2014 óta támogatja a bitcoint.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!
Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:
BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd
KÖSZÖNÖM!
 
 

Legfrissebb bejegyzéseink

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Egy újabb Bitcoin feleződés utáni előrejelzés

Elérkezett végre a D-nap - a Bitcoin (BTC) 2024-es feleződése. Az izgalom ellenére azonban a várva várt esemény két táborra osztotta a közönséget - Azokra,...

A Bitcoin felezési árfolyam előrejelzése

Prémium A Bitcoin (BTC) most egy kritikus ponton van, hiszen már csak néhány óra van hátra a várva várt 4. feleződésig. Az IntoTheBlock adatai szerint azonban a...

A svéd adóhivatal 90 millió dollárt hajtana be a bányászoktól

A Svéd Adóhatóság, az STA úgy nyilatkozott, hogy a gyanújuk szerint 2020 és 2023 között számos bányászcég valótlan éves beszámolókat adott le, hogy elkerüljék az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!