Várva várt kriptoszabályozás – de valóban hasznos?

A nemrég elfogadott kriptoszabályozás, amelyet az Európai Parlament tavaly áprilisban szavazott meg, már most jelentős lépést hozott a kriptovaluták piacának szabályozásában.

A szabályozás célja, hogy védje a fogyasztókat és befektetőket, miközben előmozdítja az innovációt és a versenyt a pénzügyi szektorban.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Kategorizálja a kriptoeszközöket, és a szolgáltatásokat engedélykötelessé teszi. Ez az új rendszer egységes jogi keretet biztosít az EU-ban működő kriptoszolgáltatók számára, növelve a piac átláthatóságát és stabilitását.

A szabályozás fontos elemei

A még frissnek tekinthető kriptoszabályozás egyik legfontosabb eleme, hogy az Európai Unió területén külön kategóriákba rendezi a kriptoeszközöket.

Ennek keretében három fő csoportot hoztak létre: az eszközalapú tokeneket, az elektronikuspénz-tokeneket, valamint a használati tokeneket.

A MiCA rendelet kiemelkedő jelentőségű, mivel előírja, hogy a kriptoeszközökhöz kapcsolódó szolgáltatások csak engedéllyel végezhetők.

Ide tartoznak például a kriptoeszköz-kereskedési platformok üzemeltetése, a kriptoeszközök fiat valutára történő átváltása, és az eszközökkel kapcsolatos tanácsadás.

kriptoszabályozás

A szolgáltatások nyújtásához szükséges engedélyeket azonban csak a rendelet hatályba lépése után lehet megszerezni.

Az engedélyek kiadása a tagállamok illetékes felügyeleti hatóságainak hatáskörébe tartozik.

Az engedély az Európai Unió egész területére érvényes már, így azok a kriptoeszköz-szolgáltatók, akik megkapják, az unió bármely tagállamában nyújthatják az engedélyezett szolgáltatásokat.

Ma már nincs szükség arra, hogy fizikailag jelen legyenek a szolgáltatásnyújtók az adott tagországban.

Előny vagy hátrány a szabályozás?

A szabályozás egyik oldalról igenis hasznos, mivel az eddig nagyon bizonytalan jogi környezet mára valamelyest körvonalazódott.

Ez Európa szerte élénkítette a kis-és nagybefektetők befektetési kedvét is. Ugyanakkor, a másik oldalról a túlzott szabályozás visszavetette a piaci szereplők rugalmasságát, hosszabb távon pedig korlátozhatja a kisvállalkozások versenyképességét.

Ezért bár a szabályozás hasznos a hosszú távú stabilitás és bizalom szempontjából, fontos, hogy ne korlátozza az iparág természetes fejlődését.

Ha a szabályozás sikeresen egyensúlyozza ezeket a szempontokat, akkor jelentős előnyökkel járhat.


EU-n belül már érezhető a hatás

Mivel még rövid ideje van hatályban az EU-s kriptoszabályozás, pontos következtetéseket korai lenne levonni.

Ám a jelenlegi kriptoszabályozás hatása már érezhető, különösen az EU-n belül. Példaként említhetjük, hogy a nagyobb pénzügyi szolgáltatók, mint például a Coinbase, már több szempontból is megfelelnek ezeknek a szabályozásoknak.

Az ügyfél visszajelzések alapján a vállalat biztonságosabb és átláthatóbb platformot biztosít.

Az olyan országokban, mint Németország, a szabályozások bevezetése óta növekedett a kriptoalapok iránti érdeklődés az intézményi befektetők körében.

A törvény 2021-ben lépett hatályba, és lehetővé tette a német Spezialfonds számára, hogy portfóliójuk akár 20%-át kriptoeszközökbe fektessék.

Ezek a különleges alapok körülbelül 1,87 billió eurót kezelnek, ami elméletileg 350 milliárd euró potenciális beáramlást jelent a kriptopiacra.

Bár az intézményi befektetők kezdetben óvatosan közelítettek a kriptoeszközökhöz, az érdeklődés az új szabályozás révén egyre fokozódik, és ezzel Európa erősíti pozícióját a kriptobefektetések terén.

Forrás: Creditline.hu

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ambiciózus terveket osztott meg a japán Metaplanet

Az egyik cég, amely BTC-re váltotta tartalékait, módosította terveit. Már korábban is ambiciózus célokat tűzött ki a kriptó felhalmozására. A korábbi szállodaüzletág lenyűgöző számokat produkált az...

Michael Saylor bitcoinstratégiája – meddig lehet folytatni az agresszív felvásárlást?

Michael Saylor, a Strategy elnöke szerint túlzottak az aggodalmak a cég agresszív bitcoin vásárlásai miatt. A vállalat már a teljes BTC-kínálat 3%-át birtokolja. Egy friss CNBC-interjúban...

Az XRP 3 dollár felé húzódik vissza, a Solana 170 dollárnál konszolidál – kitörhet az XYZVerse és hozhat 500% nyereséget?

Vendégbejegyzés Az XRP kezdi elveszíteni korábbi lendületét, miközben a Solana stabilan tartja jelenlegi árszintjét. Ez a mozgás feszült várakozást hozott a kereskedők körében, akik a következő nagy...

BNB-égetés: Hogyan lett a Binance tokenjéből piacvezető kriptovaluta?

Egy korábbi tokiói tőzsdei szoftvermérnök 2017-ben létrehozta és elindította a Binance kriptotőzsdét. Nem sokkal később kibocsátották a BNB tokent, amely a rendszer natív érméje lett. Az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.