Újabb adag bitcoint vásárolna a Terra

A blokklánc adataiból kiderül, hogy a Binance tőzsdén egyetlen vásárló vett meg egy 125 millió dolláros BTC, ez a vásárló pedig, a Terra projekt, a jelek szerint újabb beszerzésre készül.
Hivatalosan nincsen megerősítve, hogy az adott tárca a Terra tulajdonában van, de a közösség nézetei szerint ez a helyzet.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Terra projekt alapítója, Do Kwon a közösségi médiában beszélt arról, hogy a projektjük stablecoinja, a TerraUSD nem csak a sajt LUNA tokennel, hanem bitcoinnal is fedezve lenne, és ehhez több milliárd dollár értékben vásárolna BTC-t.
Egy 125 millió dolláros tételt pedig a közvélemény már hozzájuk kapcsolt, és most tőzsdére érkezett egy második, szintén 125 millió dolláros összeg.
A múlt héten olyan nyilatkozatok láttak napvilágot, hogy közel 3 milliárd dollárnyi vásárlásra kell készülni, több részletben, de ezek akkor még egyelőre nem történtek meg.
Március 21-én viszont az egyik figyelemmel követett tárcából, amelyről gyanítják, hogy a Terrához tartozik, 125 millió USDT került a Binance tőzsdére.
A rákövetkező pár óra alatt a BTC árfolyama 5,5%-ot emelkedett. Most egy ugyanilyen beutalás történt, ismét, így szárnyra kapott a spekuláció, hogy egy újabb 125 milliós vásárlást láthatunk majd, mégpedig hamarosan.
Néhány népszerű kereskedő számára ezek a jelek már elegendőnek számítottak, hogy beszálljanak a piacra, és pozíciókat vegyenek fel.

„Újabb 125 milliót küldött a Binance tárcájába a Terra. Legutóbb nagy adagot vettek, és most úgy vélem, én is követem őket. Ha bukó lesz, majd újratervezem, hogy hogyan tovább.”

Kwon nem erősítette meg hivatalosan, hogy ezekből az információkból bármi is igaz lenne, egy interjúban pedig egyenesen azt mondta, hogy „igazából túl sokat is mondott”.

A kereskedők a 45 ezres szintet figyelik

A piac egyelőre nem biztos abban, hogy a BTC ára felfelé fog megindulni, az árfolyam továbbra is 42 ezer környékén mozog, kismértékben a napi csúcs alatt.
Az elemzők, kereskedők szerint „45500 fölött lesz érdemes odafigyelni rá, addig igazából csak próbálkozik az ár”.
Napi időtávon nézve egyelőre az látszik, hogy egy népszerű indikátor, a Bollinger szalagok az összeszűkülés jeleit mutatják, ebből pedig hagyományosan arra lehet következtetni, hogy nagyobb volatilitású időszak közeledhet.

Az árfolyam ráadásul most a szalagok által kijelölt sáv felső részén mozog.

Olvastad már? A Crypto.com lesz a 2022-es katari FIFA-világbajnokság hivatalos szponzora

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Hírösszefoglaló: a LetsBonk sikere – mémcoin forradalom Solanán

A LetsBonk feltörekvő mémcoin-launchpad megduplázta a Pump.fun napi bevételét. Hétfőn 1,04 millió dollárt hozott, ezzel felforgatta a mémcoin rangsort. Az Egyesült Arab Emírségek hatóságai cáfolták,...

Meredek emelkedés vagy mélyrepülés? Az Ethereum előtt álló kihívások és lehetőségek

Ha hihetünk a „Weslad” álnéven ismert elemzőnek, az Ethereum két véglet között őrlődik. Vagy történelmi csúcsra tör 6000 dollár fölé, vagy mélypontra zuhan 1800 dollárig. A...

Hogy függ össze az ethereum árfolyama a Binance-tartalékokkal?

Egy gyenge első negyedév után az Ethereum árfolyama erősen visszakapaszkodott a következő három hónapban. Bár az utóbbi hetekben kissé lassult az emelkedés, az „altcoinok királya”...

Egyre nagyobb teret nyer az XRP Ledger a tokenizált eszközök piacán

A XRP Ledger szép csendben egyre nagyobb teret nyer a valós eszközök piacán. Már több mint 157 millió dollárnyi tokenizált RWA található már a hálózaton. Az XRPL...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.