Térképen a magyar blokkláncágazat színe-java

Több mint tíz év telt el azóta, hogy Satoshi Nakamoto közzétette a blokklánc-technológia működését leíró fehér könyvet. Valamivel később megjelent az egész találmányt népszerűvé tévő Bitcoin.
Aztán jöttek az ötletek. Sorra jöttek a blokkláncra épülő pénzek, melyeket ágazaton belül csak kriptopénznek, magyarul rejtpénznemnek hívunk.

És persze jöttek a startupok, a váltók, a fejlesztők, a kutatók, a szervezetek, a kereskedők.
Jöttünk mi, a média, és egyre inkább életre kelt ez az új kis világ – Magyarországon is.
Egy világ persze csak akkor igazán izgalmas, ha megismerhető, felfedezhető. Ha képesek vagyunk átlátni annak működését és működtetőit. Ha mindezen információknak birtokában vagyunk, mi is könnyebben válhatunk annak teljes értékű lakóivá.
Nincs ez másképp a magyar blokklánc világával sem. Valószínűleg ezen gondolatmenet ihlette meg Kalocsai Adriennt és Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület elnökét, amikor megalkották Magyarország első, ún. blokklánctérképét.
Ha eddig nem tudtad, milyen hazai szereplői vannak ennek az egyre növekvő technológiának, most áttekintheted. Három mindent lefedő terület – a megvalósító, a szolgáltató, valamint a tudásmegosztó szegmensek – szerint csoportosítva ismerheted meg a magyar szereplőket.

Megvalósítók

Fejlesztők, startupok, bányászok, kereskedők, kutatók

A fejlesztők között elsősorban fizetési rendszerekkel, okosszerződésekkel foglalkozó vállalkozásokat találunk, de a listán jutott hely az OTP-banknak is.
A legnagyobb területet a startupok sajátították ki maguknak. Itt olyan saját projektekkel és kitűzött célokkal rendelkező vállalkozásokat találunk, amelyek a blokkláncban találták meg az ideális megoldást ötleteik számára.
Ilyen például a magyar berkekben jól ismert Etheal, amelynek célja az egészségügy bizonyos területeinek megújítása. De nem maradhatott ki a Csabai Csaba által vezetett INLOCK sem, amely a magyar kriptoalapú hitelezés nagy úttörője.
A kutatást végző intézmények és szervezetek általában nem elsősorban a blokklánccal foglalkoznak, mindössze digitális jellege miatt kutatják annak működését. Kivétel ez alól a MicroCoin, Magyarország első valódi blokkláncon futó kriptovalutája, mely nagyon sok szempontból előnyösebb a bitcoinnal és több más rejtpénznemmel szemben.

Olvasóink számára minden bizonnyal azonban a váltók a legismertebbek. A térkép szerint hivatalosan 4 ilyen jellegű tevékenységet végző startup működik hazánkban. Ezek közül a legszélesebb kriptopalettát a MrCoin.eu kínálja. Megbízhatóságuk, tapasztalatuk, illetve hatékonyságuk miatt a Kriptoworld.hu is őket javasolja.

 

Szolgáltatók

Tanácsadók, adózási szakértők, közigazgatási szervezetek, accelerátorok és inkubátorok

Ez a szegmens foglalja el a legkisebb területet a térképen. Olyan nagy nevek kaptak rajta helyet, mint a Deloitte vagy a PWC. Közigazgatási szervek között elsősorban kormányügynökségek szerepelnek, de jelen van a Digitális Jólét Program vagy a Pécsi Tudományegyetem is. Tanácsadóként a Blockchaineum, a RowanHill Digital vagy a Variance Hub mellett sokan mások is helyet kaptak.

Tudásmegosztók

Médiafelületek, egyetemek, konferenciák, szervezetek

Számunkra talán ez a legizgalmasabb terület, hisz mi is ezen belül mozgunk. A felhasználók nagy valószínűséggel ezeket is nagyon jól ismerik, hisz ezeken keresztül válik láthatóvá mindaz, ami a világban történik. Nem véletlen, hogy a térképen a média része foglalja el a legnagyobb területet.
Mind a négy fontosabb hírportál, köztük a Kriptoworld.hu is helyet kapott rajta. Ezen felül a Cryptoguru, valamint a Cryptofalka is képviselteti magát. Persze nem feledkeztek el a gyakran bitcoinellenes hangvételű Portfolio.hu-ról sem.
Konferenciák közül kettő került fel a listára: a Bitcoin&Blockchain Conference, valamint a Fintech Show. Szervezetek között ott van a készítő, valamint a Blokklánc Műhely. Egyetemi képzéseket az Edutus Egyetemen, a Corvinus Fintech Centeren, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen találunk,

Zárszó

Magyar híroldalként egy picit szégyenkezünk amiatt, hogy sok Magyarországon alapult vállalkozásnak nincs magyar nyelven is elérhető weboldala. Mi természetesen megértjük, hogy a nemzetközi terjeszkedés a cél, de véleményünk szerint azért a saját nemzetünkről sem szabad elfeledkeznünk.
Éppen ezért – ahogy azt valószínűleg Ti is észrevehettétek – mi is igyekszünk, hogy minél több, eddig csak angol nyelvű szakzsargont magyar nyelvre fordítsunk.
Az általunk írt leírás természetesen nem tartalmazza az összes szereplőt. További információkért, valamint a térképért látogassatok el forrásunkra, a Blockchain Magyarország Egyesület weboldalára.
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek!
 

Legfrissebb bejegyzéseink

PENGU árfolyam: a Pudgy Party mobiljáték és új partnerség 500%-os emelkedést hozhat?

Az elmúlt két hétben a PENGU árfolyam ismét lendületet kapott, köszönhetően a Pudgy Party mobiljáték globális megjelenésének és több stratégiai fejleménynek. A növekvő elfogadottság látványos: a...

A Bitcoin 115.400 dolláron, az altcoinok milliárdokat vonzanak – közeleg a következő nagy futam?

A Bitcoin jelenleg körülbelül 115.400 dolláron kereskedik, ami nagyjából 1%-os napi emelkedést jelent. Az Ethereum is kicsit magasabbra kapaszkodott, míg a Dogecoin 4–5%-ot ugrott, ezzel...

Hyperliquid új csúcsokat céloz a Paxos által támogatott stablecoinnal — a Zexpire hasonló utat próbál másolni

Vendégbejegyzés A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE, az év egyik legerősebb teljesítményt nyújtó kriptoeszköze, és új katalizátorok segíthetik a további raliban. A Paxos bejelentette, hogy elindítja az...

Az RWA szektor új csúcson: 76 milliárdos piac és 29 milliárd dollár on-chain tokenizáció

A valós eszközök tokenizációjához (RWA) kötődő tokenek az elmúlt héten 11%-ot ugrottak. A piaci kapitalizáció közel 76 milliárd dollárra emelkedett, miközben az on-chain tokenizált eszközök...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.