Nagy emelkedés előtt áll a SEI árfolyama? Megugrott a felhasználók száma, jöhet a rali?

A SEI hónapok óta háttérben mozgott, oldalazott, mintha csak egy unott irodai dolgozó várná a pénteket.

Most viszont úgy tűnik, végre beindult valami, az aktivitási számok hirtelen kilőttek, és a piac is felfigyelt rá.

Lendületben a hálózat

Az aktív napi tárcák száma több, mint 10%-kal nőtt, és már 561 ezer körül mozog, miközben a napi tranzakciók száma 1,47 millióra ugrott, és ez több, mint 20%-os emelkedés.

Ez már egy komoly mértékű emelkedés, amely a SEI árfolyamát is megmozgatta, jelenleg 0,30 dollár körül jár.

A közösségi médiában is egyre több szó esik róla, a „Social Dominance” indikátor, az online megemlítések gyakorisága 0,59%-os csúcsot ütött meg, majd 0,39% körül stabilizálódott, míg a pozitív hangulatindex június 27-én 14 fölé kúszott.

Magyarul a közösség lelkes, a figyelem nő, és a SEI végre reflektorfénybe került.

Forrás: Santiment

Viszont fontos megjegyezni, hogy ahol zaj van, ott gyakran megjelennek a spekulánsok is, és ez egyaránt hozhat kockázatot és lehetőséget.

Megérkezik a friss tőke?

A láncon belüli aktivitás ígéretes, de a derivatív piac egyelőre nem lelkesedik.

A finanszírozási ráta -0,032%-on áll, ami azt mutatja, hogy a short pozíciók, tehát a csökkenésre játszó kereskedők még nem adták fel.

sei
Forrás: Santiment

Ha viszont az árfolyam tovább emelkedik, jöhet egy short squeeze, azaz kénytelenek lesznek zárni a pozícióikat, ami még nagyobb árnövekedést eredményezhet.

Eközben a nyitott pozíciók értéke is 8%-kal emelkedett, és elérte a 310 millió dollárt.

Ez azt jelzi, hogy a nagy szereplők újra beszálltak, és mind a bikák, mind a medvék felkészültek a következő körre.

A kérdés csak az, jön-e még több friss pénz, vagy kifullad a lendület, mielőtt a SEI áttörné a következő komoly ellenállási szintet 0,35 dollárnál?

Forrás: Santiment

Kritikus szint előtt

Az elemzők szerint ez a 0,35 dolláros szint most a legfontosabb akadály.

A SEI végre sikeresen kitört a hónapok óta tartó csökkenő trendből, jelenleg 0,3039 dollár környékén áll, és közelíti a következő akadályt.

Az RSI mutató 67,89-nél jár, ami azt jelzi, hogy a bikák uralják a terepet, de még nem fáradtak ki, olyan ez, mint amikor egy futó már látja a célegyenest, de még bírja a tempót.

Ha megerősített forgalom jön mellé, jöhet az áttörés is. Ha viszont megtorpanás lesz, az árfolyam visszatesztelheti a korábbi kitörési zónát.

Szóval a SEI lehetséges árfolyamnövekedése mögött valódi hálózati növekedés, pozitív közösségi hangulat és spekulatív érdeklődés áll.

De azért érdemes óvatosnak maradni, mivel a negatív finanszírozási ráta és a 0,35 dolláros ellenállás továbbra is komoly kihívást jelent.

Olvastad már? Gyorsul a dollárgyengülés – közeleg a következő Bitcoin-bika piac?


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

5 altcoin jobb kockázat-hozammal, mint DOGE és SHIB – az XYZVerse vezeti a listát

Vendégbejegyzés Sok kereskedő olyan altcoinokat keres, amelyek nagyobb nyereséget hozhatnak, mint a népszerű mémérmék, például a DOGE és a SHIB. Több alternatíva is egyre nagyobb potenciált...

200 dollár fölött stabilizálódott a Solana árfolyama

A Solana az egyik legnagyobb nyertes lett ebben a hónapban. Több mint 20%-ot emelkedett, miközben nő az optimizmus a kriptopiacon. Az elemzők szerint a Solana rövid...

Komoly hájp van kialakulóban a HYPE altcoin iránt

A Hyperliquid árfolyama több mint ötszörösére emelkedett a 9 dolláros mélypontról. Az elmúlt 24 órában 6%-ot erősödött. Bár a HYPE összességében jól teljesített, a legtöbb kriptovaluta...

Az elemzők szerint ez az egyik legjobb kripto befektetés jelenleg

Vendégbejegyzés Augusztus első napjai viharosan teltek a kriptovaluta piacon. Trump vámtarifái már az első napokban bedöntötték a piacot, majd a helyzet kissé stabilizálódott, miután az intézményi...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.