Lehetséges bitcoin elfogadás a Kijevi tömegközlekedésben

A Kiev City State Administration (Kijev Városi Adminisztráció – KCSA) ismét áttekinti a bitcoint, mint lehetséges fizetőeszköz a tömegközlekedési rendszerében.

Olvastad már? Japánban népszerűbb a bitcoinnál a bitcoin cash

Azért döntöttek így, mert fejleszteni szeretnék a tömegközlekedés infrastruktúráját, hogy minden modern igénynek megfeleljen.

Bitcoinelfogadás a Kijevi tömegközlekedésen

Legfrissebb híreik szerint a KCSA már korábban is engedélyezte volna a bitcoinfizetéseket, és most lehet meg is valósítják terveiket.
A következők derültek ki a tervről:

„A kérdés már 2018-ban felmerült, de a bitcoin akkori árfolyama és tranzakciós díja miatt nem valósult meg most, hogy rendeződni látszanak ismét megpróbálkozunk a megvalósítással.”

2018 augusztusában számos hír jelent meg arról, hogy a KCSA elindítaná a bitcoinos fizetést a város buszhálózatán. A terv akkor nem jött össze, azonban úgy tűnik most ismét megpróbálkoznak vele.
A bitcoinfizetések engedélyezése mellet a város az egész tömegközlekedési rendszert is felújítja. 2019 februárjában megjelentek a Kijevi okoskártyák, melyekkel a város egész tömegközlekedési rendszerét igénybe vehetjük.

A bitcoin is részese a 2024-es víziónak

A város azt tervezi, hogy 2024-től csak e-menetjeggyel lehessen igénybe venni a város tömegközlekedési rendszerét.
Ez hasonlít Dubai NOL és Argentina SUBE kártyájához, melyekkel a városok metróit, buszait, villamosait, taxijait és elektromos vonatjait is igénybe lehet venni.
A világ nagyvárosai egyre gyakrabban hasonló rendszerekre kezdenek átállni, hogy leegyszerűsítsek az utazás a lakosok és a turisták számára egyaránt.

Argentínában már számos helyen fizethetünk bitcoinnal, csak feltöltjük SUBE kártyánkat, mellyel igénybe vehetjük az ország tömegközlekedési rendszerét.
A KCSA dolgozók abban reménykednek, hogy a bitcoin elfogadása világszerte növeli majd a bitcoinelfogadás mértékét.
Az is tervben van, hogy létrehoznak egy külön bitcoin jegyet, mellyel a város összes tömegközlekedési szolgáltatását igénybe vehetjük.
Ha sikerül a tervük, akkor jelentős mértékben növekedne a bitcoin és egyéb kriptopénzek elfogadottsága Ukrajnában.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Standard Chartered: A Bitcoin 200.000 dollárig emelkedhet 2025 végéig

A Standard Chartered, a világ egyik legelismertebb bankóriása, merész új előrejelzéssel állt elő a Bitcoin árfolyamát illetően: a bank szerint a Bitcoin 2025 harmadik negyedévének...

A Bitcoin mindig erős júliusban – de 2025 más lehet

Ennek ellenére, annak dacára, hogy csupán 5,5%-kal áll az eddigi történelmi csúcs alatt, a BTC nem tudott újabb áttörést elérni. Már több mint 40 nap...

Bíróság elé kerül a Tether: A Celsius szerint 4 milliárd dollárt veszítettek

A Celsius Network megkapta az engedélyt, hogy bíróság elé állítsa a Tethert az egyik legnagyobb vitában, amely az utóbbi idők kriptotörténelmét fémjelzi – egy 4...

40% kripto a portfólióban? Egy befektetési veterán szerint ez a jövő

Ric Edelman, egy több, mint 300 milliárd dollárt kezelő befektetési tanácsadó cég alapítója nem aprózta el a véleményét. Szerinte itt az ideje teljesen újragondolni a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.