Vendégbejegyzés
Május 27-én, kedden a Gemini közzétette a kriptovaluta globális helyzetéről szóló jelentését (2024 Global State of Crypto), amelyből fény derül arra, hogy az Egyesült Királyság lekörözte az összes vizsgált gazdaságot – ideértve az Egyesült Államokat is – legalábbis az új kripto birtokosok számának éves növekedése tekintében biztosan.
Erre a fejlődésre még úgy is sor került, hogy a londoni szabályozó hatóságok még nem vezettek be teljes körű kriptószabályozást, ami azt jelenti, hogy az európai kriptoelfogadottság egy alulról építkező folyamatként kezd megerősödni.
Forrás: Gemini
Mivel ma már majdnem minden negyedik brit állampolgár rendelkezik digitális eszközzel, ennek hatásai átformálhatják a lakossági, és az intézményi érdeklődést, példát teremtve a még formálódó piacok számára.
Amint a befektetők elkezdik megvizsgálni a változó helyzetet és taktikai belépési pontokat keresnek, a bölcs kereskedők a legjobb megvehető kriptók után kutatnak majd, amelyek közül most a BTC Bull, és a Solaxy a legmenőbb.
Az Egyesült Királyság túlszárnyalja a globális kripto elfogadási arányokat, és élen jár az egyéni tulajdon növekedésében is
A Gemini legfrissebb State of Crypto jelentése szerint az Egyesült Királyság minden vizsgált nemzetet megelőzött az egyéni kripto tulajdonlás emelkedésében, hiszen a 2024. áprilisi 18%-ról egy évvel később 24%-ra emelkedett.
Ezzel a nagy ugrással az Egyesült Királyság olyan gazdaságokat előz meg sikeresen, mint az Egyesült Államok, Franciaország és Ausztrália, annak dacára, hogy London még nem vezette be a saját átfogó kriptoszabályozási keretrendszerét.
A jelentéshez 6000 felnőttet kérdeztek meg az Egyesült Államokban, Európában, Szingapúrban és Ausztráliában, ami kihangsúlyozza Európa általános vezető szerepét az elfogadottság terén. Sőt, Szingapúr még mindig a világ legmagasabb, 28%-os birtokosi arányát tudja felmutatni.
Franciaországban is számottevő a növekedés, 18%-ról 21%-ra emelkedett a részvétel, míg az Egyesült Államokban 21%-ról 22%-ra gyarapodott.
Ezeken a fontosabb piacokon a tulajdonosi arányok együttvéve 21%-ról 24%-ra emelkedtek 2024-ben, vagyis ennek értelmében a globális válaszadók majdnem egynegyedének van kriptovalutája.
A Gemini ezt a hatalmas fellendülést a 2022-es medvepiaci megzuhanást követő kedvezőbb európai szabályozási környezetnek, illetve a Washingtonból érkező pozitív politikai jelzéseknek tulajdonítja, amelyek jelentősen javították a nemzetközi hangulatot.
Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság lemaradt a szabályozás terén, pénzügyi befolyása és globális központként betöltött szerepe miatt úgy néz ki, hogy egy új vásárlói réteget vonz, amelynek tagjai meg kívánják szerezni a részüket a digitális eszközök piacán.
Ez arra utalhat, hogy a kriptók széleskörű elfogadására sokkal hamarabb sor kerülhet, mint ahogyan azt sokan várták.
A legjobb most megvehető kriptók
Ahogy az Egyesült Királyságban egyre inkább nő a kriptovaluták iránti érdeklődés, Európa pedig szigorúbb MiCA-szabályokra (Markets in Crypto Assets) készül, a piaci likviditás és az intézményi befektetések várhatóan emelkedni fognak.
A vezető gazdaságokból érkező keresleti jelzések arra engednek következtetni, hogy a reményteli érmék előnyben lubickolhatnak a szabályozási egyértelműség, és a tömeges elfogadás terén.
A tapasztalt befektetők éber figyelemmel követik a piacot, és kutatják a legjobb kriptókat, mint amilyen a BTC Bull, és a SUBBD.
BTC Bull
Mivel az Egyesült Királyság felmérése alapján a Bitcoin iránt egyre nagyobb a bizalom, a BTC Bull magához ragadja ezt a bikás lendületet a tőkeáttételes kitettséggel, és lehetővé teszi a kereskedők számára, hogy az elfogadottság növekedésével megsokszorozzák a nyereségüket.
A BTC Bull Token (BTCBULL) egy friss, Bitcoinhoz szorosan kötődő befektetési eszköz, amely a birtokosokat igazi BTC airdroppal jutalmazza a legfontosabb árfolyam-mérföldköveknél, mondjuk 150.000 vagy 200.000 dollárnál.
A projekt előértékesítése már 6,6 millió dollár fölött szárnyal, és az ICO-t az a különleges ösztönző modell hajtja, amely a token tulajdonjogát a Bitcoin árfolyam-történetéhez köti.
A Bitcoin 250 000 dolláros mérföldkövénél például egy exkluzív BTCBULL airdropra kerül sor, a csapat pedig a hosszú távú elkötelezettség növelése érdekében a teljes kínálat 10%-át erre az eseményre fordítja.
Ez a hibrid jutalmazási rendszer, amely mixeli a Bitcoin és a tokenek elosztását, a BTCBULL-t csábító spekulatív eszközként sorolja be, és még biztosítékot is nyújt a BTC folyamatos áremelkedése mellett.
Nézz be a BTC Bull előértékesítésére
SUBBD
A SUBBD is meglovagolja az egyre világosabbá váló európai szabályozás hullámait, és remek cross-chain hidakat, valamint staking ösztönzőket kínál. Tökéletes azoknak, akik a piac érésével blokklánc összekapcsolhatóságra vágynak.
A SUBBD elhagyva a mém érme gyökereket, erősen fókuszál a blokklánc-eszközökre, hogy közvetlen kriptointerakciókkal eddze meg az alkotó-rajongó kapcsolatokat.
A platform a támogatást és a kifizetéseket is a kripto segítségével oldja meg, megszüntetve ezzel a hagyományos banki késéseket, és eltörölve a közvetítői díjakat a simább tranzakciók érdekében.
A 20%-os fix lekötési juttatás hosszú távú ösztönzőket nyújt, és olyan gyakorlati értéket ajándékoz a felhasználóknak, amelyet csak ritkán látni a friss kriptoprojekteknél.
A hype-ra építő platformokkal ellentétben a SUBBD a folyamatos elérés révén növeli a tartalomgyártók láthatóságát, míg olyan feladatokat automatizál, mint az ütemezés és az üzenetküldés.
A segítség felbérlése apasztja a bevételeket, és a díjak levonása után a tartalomgyártók sok esetben csak 30-40%-ot tudnak megtartani. Ez a keserű helyzet csak tovább emeli a keresletet a SUBBD költségcsökkentő eszközei iránt.
Látogass el a SUBBD ICO-jára
Ezek is érdekelhetnek:
- Elindult a Snorter Token (SNORT) előértékesítése, ez a következő nagy mém érme?
- A Trump Media újabb kriptobefektetést tervez – íme a legizgalmasabb tokenek
- A legjobb új kriptovaluták 2025-ben
A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.