Nem hatotta meg a bitcointámogatókat a Fed új fizetési rendszere

Az Egyesült Államok Szövetségi Tartalék Rendszere (Fed) egy valós idejű fizetési és kifizetési rendszer indítását tervezi, hogy javítsa az ország fizetési infrastruktúráját.
Egy augusztus 5-én kiadott sajtóközlemény szerint a Fed kormányzótanácsa arra kérte a Szövetségi Tartalék Bankokat, hogy egy fejlesszenek egy új, bankok közötti valós idejű fizetési rendszert, hogy gyorsabb fizetéseket valósítsanak meg az Egyesült Államokban. A fizetési rendszer a FedNow névre hallgat és a tervek szerint 2023-ban vagy 2024-ben indul.

A FedNow indításával a jegybank célja, hogy modernizálja az ország fizetési rendszerét egy valós idejű szolgáltatással, amely folyamatosan lehetővé teszi a fizetéseket, hétköznapokon és hétvégéken is. A szolgáltatás elérhető lesz mind a cégek, mind pedig a nyilvánosság számára.
A Fed úgy véli, hogy egy ilyen rendszer lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy rugalmasabban kezeljék pénzüket és időérzékeny fizetéseket is lebonyolíthassanak. A Fed kritikákat és javaslatokat kért az új rendszer dizájnjára és működésére. Lael Brainard, a központi bank kormányzótanácsának tagja elmondta:

„Mindenki megérdemli, hogy azonnal és biztonságosan küldhessen és fogadhasson fizetéseket, és minden bank megérdemli, hogy ezt a szolgáltatást lehetővé tegye a közösség részére. A FedNow minden közösség, bármekkora bankja részére lehetővé teszi, hogy valós idejű fizetéseket nyújtson ügyfelei számára.

A közösség reakciója

A kriptoközösség egyes tagjait nem hatotta meg a Fed terve. Anthony Pompliano, a Morgan Creek Digital Assets kriptovagyonkezelő cég társalapítója csak annyit tweetelt, hogy „a bitcoin már ma is elérhető.”


Mások diplomatikusabban válaszoltak. Gurbács Gábor, az MV Index Solutions digitális eszközökkel foglalkozó stratégiai igazgatója azt írta:

„Nagyon helyes, hogy a @federalreserve előrelátó és intelligens álláspontot foglal az innovációk terén a digitális eszközökben és a fizetésekben. Mindenki számára ajánlom a bitcoin előnyeit, mely egy működő, megbízható és bizalommentes okos pénz.”

Egyes kriptopénzekkel kapcsolatos cégek részt is vehetnek a projektben. Júniusban a Ripple Labs csatlakozott a Fed gyorsabb fizetéseket célzó akciócsoportjához. Ezen kezdeményezés célja egy „gyors, biztonságos és bárhol használható fizetési rendszer kiépítése az USA-ban.”
A Fed múlt héten csökkentette a kamatlábat, mely egyes szakértők szerint részben hozzájárulhatott a bitcoin mostani áremelkedéséhez. Tom Lee, a Fundstrat Global Advisors társalapítója elmondta:

„A bitcoin egyre inkább egy biztosíték a befektetők számára arra az esetre, ha rossz irányba fordulnának a dolgok. A kamatláb csökkenése további likviditást okoz. A likviditás pénzt nyom az összes kockázati tőkébe, és így a bitcoint is segíti.”

Olvastad már? A kriptopénzekről beszélt Debreczeni Barnabás, a MrCoin.eu alapítója a keddi Millásreggeliben

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Ash Crypto: „Uptober” előtt jöhet a nagy csapda – mi vár Bitcoinra és Ethereumra?

Október a kriptós körökben csak „Uptober” néven fut – nem véletlenül. Történelmileg ez a hónap hozza a legnagyobb emelkedéseket Bitcoin és Ethereum esetében, átlagosan közel...

Top altcoinok 2025 októberére: ezekkel érheted el a legnagyobb profitot

Az október hagyományosan a legerősebb hónapok közé tartozik a kriptópiacon, és 2025 sem tűnik másnak. Virtualbacon, vezető kriptoelemző szerint bár a Bitcoin adhatja meg az...

Kriptocég-vezér: Most ne vegyél XRP-t, Solanát és BNB-t – íme, miért

A szélesebb kriptopiac izgatottan kezdte az „Uptober” hónapot. A Bitcoin áttörte a 119.000 dolláros szintet, amivel a nagyobb altcoinok is emelkedésnek indultak. A lelkesedést leginkább az...

Bitcoin árfolyamelemzés: rövid távú korrekció és támaszteszt jöhet az RSI szerint

A Bitcoin (BTC) 118.630 dolláron forog, de az árfolyam mutatók szerint rövid távon túlvettség áll fenn, ami korrekciót és támasztesztet vetíthet előre. Rövid távon pihenőt kér...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.