Finnországban elárvereztek 47 millió dollárnyi bitcoint

Az ország pénzügyminisztere elmondta, hogy a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények során lefoglalt bitcoint, szám szerint 1889-et, elárvereztek, és a befolyt 46,5 millió euró ukrajnai segélyekre lesz elköltve.
A Tulli, a finn vámhatóság a héten jelentette be, hogy a nyomozások során jogszerűen lefoglalt bitcoint árverésre bocsátották.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

„A nyár folyamán a hatóság eladta a bitcoinokat, amelyeket bűncselekmények kapcsán foglalt le. Ez összesen 1889,1 bitcoint jelent, az állam ebből pedig 46,5 millió eurós bevételt realizált.”

A lefoglalások különböző, kábítószerekkel és doppngszerekkel kapcsolatos nyomozások során kerültek lefoglalásra, és ezeket két, a hatóság által kiválasztott váltón keresztül adták el. Jelenleg még 90 bitcoin van az állam birtokában, ezekről később születik döntés.
A hatóság elmondta, hogy egyéb kriptopénzeket is lefoglaltak, de ezek típusát, illetve a mennyiségeket nem hozták nyilvánosságra, mindössze annyit osztottak meg, hogy az áruk összesen akár a több százezer eurót is elérheti.
A vámhatóság igazgatója azt is elmondta, hogy a bitcoin nagyját még 2016-ban foglalták le egy drogdílertől, akit aztán 2017-ben ítélt több évnyi börtönbüntetésre a bíróság.
A finn pénzügyminiszter azt is elmondta a sajtó képviselőinek, hogy az árverésből befolyt pénzt ukrajnai humanitárius segélyekre, illetve az újjáépítési folyamatokra szánják.
Az árverésből befolyt pénz valójában már meg is érkezett a finn államhoz, amely továbbította azt a rendeltetési helyére.

Olvastad már? KuCoin-vélemény – biztonságos és legális kriptotőzsde 2022-ben?

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin egy kulcsszint fölött kapaszkodik – most dőlhet el az irány

A Bitcoin az elmúlt napokban ismét egy olyan árzónába érkezett, amelyet a piac különösen figyel. Az árfolyam jelenleg 76.350 dollár körül mozog, vagyis közvetlenül több...

A stablecoin elszámolások egyre nagyobb szerepet kapnak a globális fizetésekben

A stablecoinok egyre inkább túllépnek a kereskedési likviditás szerepén, és fokozatosan belépnek a szélesebb fizetési és elszámolási ökoszisztémába. 2025-ben a fizetésekhez kapcsolódó stablecoin tranzakciók volumene becslések...

Három fronton is támadás alatt áll a hagyományos pénzrendszer

A pénzrendszer jövőjét a legtöbbször digitálisnak képzeljük el. Valószínűleg az is lesz, de nem egyszerűen a mostani rendszer digitalizálódik, hanem egy teljesen új épülhet. Pharos: amikor...

Az on-chain pénzügy fordulóponthoz ért

Az on-chain pénzügy legnagyobb ellensége eddig nem a technológia gyengesége volt. A technológia elég fejlett, de a felület, és a folyamatok általában nehézkesek. A felhasználóknak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.