Elon Musk 1,1 milliárd dollárnyi Tesla-részvényt ad el

A különc milliárdos Twitter-követőit kérdezte meg, de az eladást már adókötelezettségek miatt is tervezte.
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk több mint egymilliárd dollár értékű részvényt pakolt ki a legfrissebb pénzügyi bejelentések szerint.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A november 11-én az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez benyújtott bejelentések megerősítik több mint 934 ezer Tesla-részvény eladását, mintegy 1,1 milliárd dollár értékben.
Musk a részvényeket átlagosan 1170 dollár körüli áron adta el, ezzel csaknem 180%-os profitot érve el az elmúlt egy év során.
Ez mindössze a harmadik alkalom, hogy Musk eladta a vállalat részvényeit, amióta a Tesla 2010-ben a Nasdaqra lépett, és ez az eddigi legnagyobb tranzakciója.
A bejelentésekből kiderül, hogy Musk még szeptemberben tervezte a részvények eladását adókötelezettségeinek részeként.
A hétvégén 63 millió követőjét kérdezte meg, hogy eladja-e Tesla-részvényeinek 10%-át. A 3,5 millió válaszadó közel 58%-a mondott igent.

A Tesla vezérigazgatója azonban kevesebb mint 1%-ot adott el az eladás során, és még mindig több mint 170 millió részvényt birtokol.


A közvélemény-kutatásra reagálva megjegyezte:
„Nem veszek fel készpénzes fizetést vagy bónuszt sehonnan. Csak részvényeim vannak, így az egyetlen módja annak, hogy személyesen adózzak, az a részvények eladása”.
A felmérést követő napokban a Tesla részvényei 16%-ot zuhantak, és november 10-én rövid időre 1000 dollár alá süllyedtek.
A TSLA november 4-én érte el az 1.230 dolláros történelmi csúcsot, és jelenleg mintegy 11%-kal van lejjebb ettől.
Voltak olyan spekulációk – igazából reménykedések – kriptokörökben, hogy a készpénz egy részét digitális eszközökbe fekteti.

Mr. Whale megkérdezte 357.000 követőjét: „Melyik kriptopénzt vásárolja meg, hogy ő legyen a világ első billiomosa?”.
A MicroStrategy vezérigazgatója, Michael Saylor a Twitter-szavazást követően, de még az eladásról szóló hírek megjelenése előtt javasolta, hogy vásároljon több Bitcoint:

„Ha a cél a diverzifikáció, akkor egy alternatív stratégiaként megfontolandó a $TSLA mérlege bitcoinkitettségének növelése és 25 milliárd dollárnyi $BTC vásárlása. Ez diverzifikációt, inflációvédelmet & több felfelé ívelő lehetőséget biztosítana minden befektető számára adóhatékony módon.”

A BitcoinTreasuries szerint a Tesla jelenleg 43.200 BTC-t birtokol, amelyek becsült értéke a jelenlegi árfolyamon 2,79 milliárd dollár.

Olvastad már? Tim Cooknak van kriptója, de az Apple nem fogja elfogadni fizetésként


Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Milliárdok távoznak az amerikai bitcoin- és ether-ETF-ekből – mi állhat a háttérben?

A befektetők körülbelül 1,82 milliárd dollárt vontak ki az amerikai bitcoin- és etheralapú ETF-ekből az elmúlt öt kereskedési napban. A piaci hangulat tovább gyengült az...

Az Ethereum letörte a kulcsszinteket, nő a disztribúció kockázata

Prémium Ethereum (ETH) Az Ethereum erős nyomás alatt kezdte a hetet: az árfolyam közel 8%-ot esett egy nap alatt, és határozottan 2300 dollár alá csúszott a szélesebb...

A BGB listázásra kerül a Krakenen – új szintre lép a token globális terjeszkedése

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) bejelentette, hogy a BGB token listázásra kerül a Kraken platformon. Ez mérföldkőnek számít a BGB globális terjeszkedésében,...

Az XRP a kulcsfontosságú 100 hetes EMA alá esett: 60%-os összeomlás jöhet, vagy ritka vételi lehetőség?

Az XRP árfolyamát szorosan figyeljük, és a legutóbbi heti zárás komoly figyelmeztető jelzést adott. Az XRP a 100 hetes exponenciális mozgóátlag (EMA) alá esett, amely...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.