Gazdaság

Nagyot csökkent a szabadság az USA-ban

A Heritage Foundation évente kiadja az Index of Economic Freedom című tanulmányát, és az USA ebben a 25. helyre csúszott vissza a szabadság mértéke...

A JPMorgan szerint többféle kimenetele is lehet a recessziónak

A JPMorgan szakértői négy különböző forgatókönyvet dolgoztak ki, hogy a világgazdaság jelenlegi helyzete alapján melyek a várható irányok. Az előrejelzések alapján pedig már akár...

Rekord mélypontra zuhant a török líra

A török líra csaknem 25,74 dollárra esett vissza mindössze egy nappal azután, hogy a központi bank először emelte az alapkamatot 2021 óta. Habár az...

Mit jelent, hogy egyes országok eltávolodnának a dollártól?

Az utóbbi időben a nemzetközi politikai porondján két említésre méltó jelenség is egyre nagyobb figyelmet kapott. Az egyik a BRICS-országok egyre összehangoltabb stratégiája, a...

A nyugat maga alatt vágja a fát, ha el akar távolodni Kínától

A Schiller Intézet alapítója, Helga Zepp-LaRouche, komoly aggodalmát fejezte ki a nyugati országok Kínától való eltávolodási törekvéseivel kapcsolatban. Az intézet vezetője szerint ezek a...

Jerome Powell, jelezte, hogy idén további kamatemelések várhatóak

„Tekintettel arra, hogy milyen messzire jutottunk, érdemes lehet emelni a kamatlábakat, de mérsékelt ütemben" - nyilatkozta a Fed elnöke az amerikai törvényhozóknak. „Az inflációs nyomás...

Szlovákiában a készpénzzel való fizetés jogát a alkotmányba foglalták

Az Alaptörvény módosításával a Szlovákiai Polgároknak joguk lesz a készpénzes fizetéshez, ezzel párhuzamosan aggodalmak merültek fel a digitális euró terjedése kapcsán. Egyesek attól tartanak,...

Chamath Palihapitiya közelgő válságra figyelmeztet

A Social Capital alapítója, az ismert milliárdos kockázati befektető nemrégiben arról beszélt, hogy az amerikai vállalati szektor hamarosan nagy bajba kerülhet, mivel túl nagy...

Legolvasottabb híreink