Az Animoca Brands felvásárolta az Azarus platformot

A népszerű, decentralizált streaming szolgáltató a web3 területén jól ismert cég, az Animoca Brands tulajdonába került, egészen pontosan többségi tulajdont vásárolt benne.

Az Azarus lehetővé teszi, hogy a nézők közvetlenül kapcsolatba lépjenek a játékosokkal, és eddig összesen 2 millió dollárnyi összeget osztott szét jutalomként a platformon keresztül.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A tervek alapján az Azarus megoldását az Animoca rendszerébe integrálják majd, hogy új bevételi forrásokat tudjanak teremteni az ökoszisztéma résztvevői számára, többek között részesedést a reklámbevételekből.

A streamerek, nézők közötti közvetlen kapcsolatteremtés lehetősége pedig jó kiindulási alapot teremthet egy jól kiépített, önműködő ökoszisztémához.

Az Azarus és az Animoca Brands már tavaly decemberben elkezdte az együttműködést, amikor az Animoca bejelentette, hogy az Azarus technológiáját fogják használni, hogy a web3-as, blokkláncos játékaikban több jutalmat tudjanak a játékosok számára biztosítani.

Nem sokkal ez előtt sikerült az Azarus csapatának 4 millió dollárnyi befektetői tőkét szereznie.

Az Animoca tervei

Az Animoca már korábban is elmondta, hogy a játékipart decentralizálttá akarják alakítani, ahol a résztvevők bevételhez is juthatnak a közreműködésükért, és ehhez a célhoz a kriptopénzek a leginkább megfelelő eszközök.

„Az Azarus felvásárlása logikus üzleti döntés a részünkről, hiszen tudatosan ebbe az irányba haladunk, a web3 technológiájának az előnyeit akarjuk kiterjeszteni. Az Azarus esetében ugyanazt az érzést, hangulatot tapasztaljuk, mint például a The Sandbox korai napjaiban, és ez egy nagyon jó jel számunkra.”

Yat Siu, az Animoca ügyvezetője elmondta, meghatározó szereplők akarnak lenni a streaming szektorban, és még interaktívabbá, még vonzóbbá akarják azt tenni.

Az Azarus ügyvezetője, Alexander Casassovici szerint a felvásárlással az ő célkitűzéseik is nagyobb lendületet kapnak, hiszen sokkal nagyobb erőt tudnak a felhasználói élmények fejlesztésére fordítani.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Az Animoca tavaly novemberben indított el egy 2 milliárd dolláros alapot, amely a metaverzum területén működő vállalkozásoknak akar segítséget nyújtani, azóta viszont a keretösszeget inkább 1 milliárd dollárban határozták meg, a kriptopiaci körülmények következményeként.

Olvastad már? Még mindig az USA kriptopiaca a legnagyobb, de….

Forrás: news.bitcoin.com

Kiemelt kép: animocabrands.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.