Átveréstől tartanak a felhasználók, a Safereum fejlesztői úgy tűnik, lelépnek a pénzzel

A Safereum projekt minden előzetes jel nélkül több, mint 700 ETH értékben adott el az általuk kibocsátott tokenből, nagyjából 90%-os esést idézve elő az árfolyamban.

A kriptoközösségben a felhasználók most attól félnek, hogy az eset ennél is rosszabbul végződhet majd, főleg, hogy ekkora mennyiségű pénz lett kivéve a rendszerből.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A CertiK, egy blokklánc-biztonsággal foglalkozó cég jelentette be, hogy a Safereum mögött álló fejlesztők levették a zárolást a projekt tárcáiról, és az abban található tokeneket a piacra öntötték, 94%-os áresést okozva.

A csapat nem sokkal ez előtt fejezett be egy tőkegyűjtési kört, amelyben 600 ezer dollárt szereztek egy új token indításához.

A szakértők szerint ez az összeg is eltűnt, így a piacra döntött tokenek mellett ezt is hozzá lehet adni a végösszeghez.

Így összességében 720 ethert vontak ki a projekt kasszájából, mostani áron számolva 1,27 millió dollár értékben, a felhasználók pedig rug pull, és exit scam esetét gyanítják.

A CertiK nyomon követte a pénzt, és arra jutott, hogy több különböző tárcába lett kiküldve, továbbküldve, több részletben, hogy megpróbálják elleplezni az eredetét. A Safereum hivatalos Twitter fiókja törlésre került.

A kriptoközösségben ismert felhasználó, a Died.eth néven futó NFT-kereskedő úgy posztolt a közösségi médiában, hogy a Safereum esete az egyik legőrültebb, amit eddig látott.

„A Safereum/safepad éppen rug pullt hajtott végre. Most végeztek a safepad token előértékesítésével, aztán eladták a projekt teljes token-készletét egy nagy, végső exittel, több, mint 700 ether összértékben.”

A közösségben több ismert felhasználót is azzal gyanúsítanak, hogy a kövtőiknek reklámozták a Safereum-ot, köztük a ProTheDoge néven ismert felhasználót is.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Arra is rávilágítottak, hogy ahogyan azt számos esetben látni lehet, a tokeneket reklámozó influenszerek sokszor nem is néznek utána, hogy milyen projekt mögé állnak be, mit ajánlanak a követőiknek.

Olvastad már? Egy új jelentés szerint a korai bitcoin-fejlesztő, Hal Finney nem lehet Satoshi

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin árfolyama esett a CLARITY Act bukása után

A bitcoin kedden ismét a 76.000 dolláros szint alá csúszott, miközben a kötvénypiaci hozamok évek óta nem látott magasságba emelkedtek. A kriptobefektetők figyelme közben az...

Ethereum árfolyam: szűkülő kínálat hozhat nagyobb mozgást

Ethereum: egyre kevesebb ETH marad a tőzsdéken, ezért kisebb vételi hullám is nagyobb ármozgást indíthat el. Az Ethereum piacán nem feltétlenül kell megjelennie egy újabb óriási...

Digitális irattárcát indít az Egyesült Arab Emírségek az Avalanche technológiájával

Az Egyesült Arab Emírségek egy állami digitális identitásrendszerben vetné be az Avalanche technológiáját. A fejlesztés a UAE PASS Digital Vault szolgáltatását érinti, amely már több...

A Kraken tokenizált részvényekből kínál hozamot

A Kraken újabb lépést tett afelé, hogy a részvények ne csupán kereskedhető eszközként, hanem DeFi-fedezetként is működjenek: a tőzsde három tokenizált részvény- és ETF-termékhez indított...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.