Vendégbejegyzés
A Wall Street Pepe (WEPE) Solanára való áttérése remekül megy, és már több mint 3 milliárd tokent égetett el az Ethereumon.
Augusztus 19. óta a kriptók legmerészebb békáját támogatni kívánó befektetők a Solana platformon vásárolják meg a WEPE érméket.
Ezzel elindítanak egy égetési folyamatot, amely ugyanennyi tokent távolít el az Ethereum láncról.
Az égetés addig tart, amíg a Wall Street Pepe átköltözik a Solanára, és ebben a következő esemény, a Token Generation Event (TGE) sem akadályozza meg.
Tehát akik még a TGE bekövetkezése előtt kiaknáznák a korai hozzáférést, megtehetik a Wall Street Pepe honlapon, ahol 0,001 dollárért vehetik meg a WEPE-t a Solanán.
A befektetők korai hozzáférést akarnak, a Wall Street Pepe pedig apasztja a kínálatot a TGE előtt
A Wall Street Pepe kiváltságos helyet kapott a kriptós békák osztályában. Népszerű zöld arca mögött egy okos elme működik, és pontosan tisztában van azzal, hogy merre tart a piac.
Míg rokona, Pepe (PEPE) jelenleg 4,3 milliárd dolláros piaci értéken napozik, a Wall Street Pepe már nagyobb célokat tervez megvalósítani. A Solanára való költözés is jelzi, hogy mennyire messzire jutott.
Az Ethereum továbbra is bonyolult és drága, míg a Solana a mémcoinok igazi bázisává nőtt fel, ahol az egész mémérme-piac értéke meghaladja a 12 milliárd dollárt.
Az olyan induló platformok, mint amilyen a Pump.fun és a LetsBonk, itt vígan fejlődhetnek, hiszen a hálózat biztosítja a kívánt sebességet és a kedvező díjakat. Ezért passzol a Wall Street Pepe ilyen simulékonyan a Solana-hoz.
Az Alpha Chat, a WEPE-birtokosok saját csoportja már fedezett fel olyan lehetőségeket, melyek 500%–1000% hozamot nyújtottak a közösség tagjai számára.
Amennyiben ezeket a befektetéseket a Solanán meg lehetne valósítani az Ethereum nehézkessége és díjai nélkül, a WEPE nemcsak jelzésként szolgálna, hanem egy alapvető eszköz volna, amire a kereskedők magabiztosan támaszkodhatnak.
Amint arról már esett szó, a korai vásárlások hozzájárulnak az Ethereumon való égetéshez, tehát a 200 milliárdos WEPE érmekínálat egyensúlyi állapotot vesz fel a két hálózat között. Két hét alatt az Ethereumon már 1,5%-kal apadt a tokenkínálat.
A TGE végeztével a tulajdonosok 1:1 arányban válthatnak a SOL WEPE és az ETH WEPE között extra költségek nélkül. Maga az átállás problémamentesen megy végbe, és még a kínálat integritása is megmarad.
Irány a Wall Street Pepe (WEPE)
A Wall Street Pepe NFT-gyűjteménye már közel 30.000 dolláros másodlagos értékesítési volumennek örvendhet
A Wall Street Pepe NFT-gyűjteménye augusztus 29-én indult, és érkezési sorrendben került nyilvános kibocsátásra.
A gyűjtemény 5000 darabból állt, ebből 2000-et a nyilvános kör kezdete előtt a listázott résztvevők igényeltek.
A maradék is viszonylag gyorsan elkelt, ugyanis pár óra leforgása alatt minden darabot elvittek.
A kereskedés azóta is dübörög. A másodlagos forgalom múlt hét csütörtökön túlszárnyalta a 27.000 dollárt, és azóta már közelít a 30.000-hez az OpenSea felületén.
Forrás: OpenSea
A közösségi érdeklődés iránya tiszta: valaki 2090 dollárért vette meg a WEPE #595-öt, míg más 1 ETH-ért vásárolta meg a WEPE #4551-et – mely ma már több mint 4300 dollárt kóstál.
Eme eladások nagyszerűen mutatják, hogy a birtokosok milyen elkötelezettek a projekt és az NFT gyűjtemény irányában.
WEPE árfolyam-prognózis
A WEPE ára valóban zuhant, az elmúlt hét folyamán 6,92%-ot esett. Ennek ellenére előfordulhat, hogy ez mindössze egy átmeneti visszaesés, hiszen az Ethereumon folyó kínálatcsökkentés hosszú távon nézve felfelé lökheti az értékét.
Forrás: CoinMarketCap
Miáltal a korai hozzáférésnek nincs határideje, és a TGE időpontja sem lett kihirdetve, az Ethereum-tulajdonosok dönthetnek arról, hogy Solanára váltanak-e vagy maradnak az Ethereumon. Mindez nagyfokú rugalmasságot kölcsönöz a kereskedőknek, és az égetések szűkítik a kínálatot.
Ha az Ethereum-tulajdonosok szép számmal térnek át Solanára, az felgyorsíthatja az árképzést, hiszen a likviditás és a forgalom egyetlen hálózatra összpontosít.
A folyamatosan zajló égetések (három hét alatt összejött 3 milliárd dollár) és az NFT-gyűjtemény körüli erős közösségi aktivitás azt mutatják, hogy a WEPE el tud bánni a rövid távú visszaesésekkel.
A projekt úgy teremt közösségi keresletet, hogy folyamatosan csökkenti a forgalomban lévő kínálatot, tehát a jelenlegi gyengeség csak egy szünet lehet a következő emelkedés előtt.
Megnézem a Wall Street Pepe-t (WEPE)
Társulj a Solana bulihoz
Te is vehetsz WEPE-t a Solanán, csak keresd fel a hivatalos Wall Street Pepe honlapot, ahol az érmék ára mindössze 0,001 dollár.
A vásárlás és igénylés véghezviteléhez a WEPE Army a Best Wallet tárcát ajánlja, amely az egyik legjobb kripto- és Bitcoin-tárcának számít manapság a piacon.
Töltsd le a Best Wallet-et a Google Play és az Apple App Store áruházakban.
Lájkold a projektet az X-en, a Telegramon és a Discordon, és nyisd meg a hivatalos oldalt a további részletekért.
Irány a Wall Street Pepe (WEPE) weboldala
Ezek is érdekelhetnek:
- 770 milliós vásárlási hullám indította be a SOL és a SNORT árfolyamát
- A befektetők egyre kockázatkerülőbbek – a SUBBD értéket kínál
- A legjobb mém érmék, amelyeket 2025-ben érdemes megvenned
A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.