Miután a Revolut július 7-én gyakorlatilag zárolta a magyarországi kriptofunkciókat, a platform most váratlanul részleges enyhítést vezetett be: a felhasználók ismét ki tudják utalni digitális eszközeiket külső tárcákra.
Több napos zárlat után érkezett a fordulat
A kriptószámlák befagyasztását követően a felhasználók sem vásárolni, sem eladni, sem küldeni vagy fogadni nem tudtak kriptoeszközöket a Revoluton belül.
Július 12-én azonban a korlátozás enyhült, és ismét lehetőség van bizonyos tokenek kiküldésére.
Bár a platform részéről nem érkezett hivatalos bejelentés, több felhasználó sikeresen elindított tranzakciókat külső pénztárcák felé.
Ez azt jelenti, hogy – bár továbbra sem engedélyezett az eladás vagy a platformon belüli utalás – legalább a kriptoeszközök „kimenekítésére” újra van lehetőség.
Több százmillió forintnyi vagyon érintett
Egy közelmúltbeli felmérés szerint, amelyben több mint 600 magyar Revolut-felhasználó vett részt, jelentős – akár több százmillió forintos – kriptoállomány ragadt be a zárlat idején.
A tényleges összérték akár lényegesen magasabb is lehet, mivel a válaszadók csak egy részét képviselték a teljes hazai ügyfélkörnek.
Ezeket a tokeneket lehet most kiküldeni
A felhasználók az alábbi kriptovalutákat tudják jelenleg külső tárcára áthelyezni a Revolutról:
Támogatott tokenek:
BTC, ETH, SOL, ADA, DOGE, XRP, USDC, USDT, MATIC, DOT, LTC, AVAX, SHIB, UNI, XLM, AAVE, ALGO, BCH, CHZ, CRV, GRT, LINK, MKR, PERP, POL, QNT, SNX, UMA, XTZ, ZRX, APE, BAL, 1INCH.
Fontos megjegyezni: azoknak, akik Revolut X fiókon belül tárolják eszközeiket, először vissza kell helyezniük azokat az alap Revolut pénztárcába, csak onnan indítható a kiküldés.
A stakingelt tokenek azonban továbbra sem mozgathatóak.
Mi következik ezután?
A kriptokereskedés szolgáltatás teljes visszaállítására akkor kerülhet sor, ha a Revolut Digital Assets Europe Ltd. (RDAEL) megkapja a szükséges MiCA (Markets in Crypto-Assets) engedélyt a ciprusi szabályozó hatóságtól.
A jelenlegi részleges hozzáférés tehát csak átmeneti megoldás lehet.
Olvastad már? Tőkeáttételes kereskedő bukása: James Wynn lenullázta magát
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.