A Haditengerészet problémájára is a blokklánc lehet a megoldás

Az Egyesült Államok haditengerészete érdekes helyzetbe került, mégpedig a hadihajói építéséhez használt alkatrészek miatt.
Richard Spencer, az US Navy képviselője szerint szelektálva lettek a civil beszállítók, a „politikai ellenfelek” termékei, a kínai és az orosz gyártású elemek már nem számítanak megbízhatónak.
A szuperhatalmak a nemzetközi függelmi rendszereken keresztül tudják növelni az üzleti hegemóniájukat.
Például a kínai „Új Selyemút” program a fejlődő országokat adósságba taszítja. Így az ottani gyártók fölött egészségtelen mértékű kontrollt kaphat a kínai fél.

A Tengerészet csökkenteni szeretné a függést

Spencer aggodalmai mostanában merültek fel, miután az egyik új hadihajójuk építésére az olasz Fincantieri céggel szerződtek le. A gondot az okozza, hogy Olaszország elfogadta Kína segítségét az Új Selyemút programon keresztül, így kérdésessé vált a lojalitása.
Ahogy Spencer megfogalmazta:

„Nagyon egyértelmű beszélgetéseink voltak a Fincantieri vezetőségével. Ők nem állami cég, de egy olyan országban működnek, amelyik éppen aláírta a megállapodást Kínával. Oda kellett mennünk kérdezősködni, és a saját szemünkkel látni a dolgokat.”

A dolog akkor sem oldódik meg könnyen, ha csak helyi beszállítókkal dolgoznak. Miközben a honvédelmi kiadások nőnek, a helyi gyártásba sokszor semmiféle tőkebefektetés nem történik. Ennek elsődleges oka pedig a kormányzati pénzügyi hozzáállás.
A helyi ellátók nélkül, és a gyenge tengerentúli kapcsolatokkal a Haditengerészet keze meg van kötve.
Az új megoldások kritikus jelentőségűek, hiszen a honvédelemről beszélünk, és a biztonságról, ez pedig komplex dolog.

A blokklánc lesz a megoldás

A legjobb választás valószínűleg a kriptoiparból fog érkezni. A feltörekvő szektor ajánlata az érzékeny információk megfelelő kezelése, nemzetközi szervereken való tárolás.
A blokklánc annak adja a hozzáférést, aki rendelkezik a privát kulcsokkal. Így akár a kormányzati adatokat is teljes biztonsággal tudja tárolni és őrizni.
Emellett a blokklánc technológia védelmet nyújthat a gyártás és a szállítmányozás folyamán is, a külső beavatkozások ellen.
Minden egyes alkatrész egyedi azonosítót kaphat, és minden egyes mozgatás megváltoztathatatlan tranzakcióként rögzül. Ennek eredményeképpen nagyszámú résztvevő esetén is megbízható adatokat kapunk.
A Tengerészet ezután is szembekerül majd más kihívásokkal. A Bitcoinnal debütáló technológia viszont valószínűleg a legjobb megoldás lehet.

Olvastad már? A bitcoin 2017-es árfolyamugrásának lehetséges felelőse

Ahelyett, hogy mindenestül elutasítanák a blokkláncot, a növekedés esetleg rákényszerítheti az USA kormányát, hogy adaptálja azokban a helyzetekben, ahol segíthet.
Forrás: beincrypto.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

57,3 millió dollár kriptóban? Ezek az altcoinok követik Trump útját – Te is beszállsz?

Vendégbejegyzés Donald Trump megosztotta a nyilvánossággal, hogy a World Liberty Financial kripto projektből mintegy 57,3 millió dollárt keresett. Az elnök benyújtotta nyilvános pénzügyi jelentését az Egyesült Államok...

Bitcoin új történelmi csúcshoz közelít – likviditási zóna és bálnák jelzik az emelkedést

Az elmúlt 24 órában a Bitcoin (BTC) pozitív irányba fordult, és 2%-os piaci emelkedéssel visszaszerezte a 106.000 dolláros szintet. Az elemzések szerint az eszköz hamarosan komoly...

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Mennyi XRP-re van szükséged ma, ha 2030-ra szeretnél visszavonulni?

Ahogy a digitális eszközök egyre nagyobb figyelmet kapnak a mainstream befektetők körében, sokan keresik a lehetőséget, hogy kriptovalutákra alapozzák nyugdíjterveiket. Egyre többen gondolkodnak el ezen...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.