A Fear&Greed index alapján a bitcoin alulértékelt

A technikai elemzés egyik népszerű indikátora alapján úgy tűnik, a kereskedők többsége reménykedhet a hegymenetben.
A mostani adatokból az látszik, hogy a 100-as skálán 21-en álló Index a befektetők közötti félelmet és bizonytalanságot jelzi.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az index a piaci hangulat monitorozásával próbálja felmérni, hogy a piaci szereplők milyen várakozásokkal vannak a bitcoin árfolyamát illetően.
Ez alapján, több más technikai indikátorral megtámogatva persze, következtethetünk, hogy a jövőben emelkedés vagy esés következik. Ez alapján pedig eldönthetjük, hogy venni vagy eladni akarunk-e.
Egy alacsonyabb érték a félelmet jelzi, és arra utal, hogy a bitcoin esetleg alulértékelt lehet, hiszen a kereskedők többsége elad, alacsonyan tartva az árat.
Ha az érték magas, az a túlhevültséget jelezheti, és az előbb-utóbb bekövetkező visszahúzódást, mivel az ár vélhetően a hájp miatt magasabb, mint kellene.
A hét elején az index a 27-es értékre esett, a BTC 43-ezerig történő lecsúszásával párhuzamosan. Utoljára nyár közepén volt ennyire alacsonyan, az egy éves negatív rekordját is ekkor állította be, 10-re csökkenve.

Ezt követően persze egy hatalmas emelkedés következett, augusztus végén, szeptember elején.
Ez a volatilitás amúgy az egész kriptopiacra kiterjedt, nem volt ritka a két számjegyű százalékos árfolyam-változás az altok között sem.

Ahogyan a közösségben rávilágítottak, a kereskedők között népszerű mondást, mely szerint „a pletykákra vásárolunk, és a hírekre adunk el” úgy is alkalmazhatjuk, hogy a félelemre veszünk, és a mohóságra adunk el.

Olvastad már? Jó hír: a hashrate növekszik, a banyászok pedig halmoznak

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.