A defi-t és egyes NFT-ket is jobban megregulázna a FATF

A kriptoágazat olyan innovatív területei, mint például a decentralizált pénzügyek, igen feltűnően villognak a globális szabályozók radarján.
Erre lehet legalábbis következtetni a Pénzügyi Akciócsoport (FATF) által pénteken kiadott, még csak vázlat szintjén létező iránymutatásokból.

Többek között tisztázzák, mit értenek ők a decentralizált tőzsde (DEX) fogalma alatt, illetve homályosan ugyan, de kitértek a nem helyettesíthető tokenekre (NFT) is, amelyeknek már most is meggyűlt a bajuk a pénzmosásellenes szabályokkal, lévén, hogy felépítésüket tekintve pszeudonim tranzakciókat is lehetővé tesznek.
Ha defi-platformokról van szó, akkor a FATF szerint a szabványok nem feltétlenül alkalmazhatók a mögöttes szoftvertechnológiára, a „dapp”-ok működtetésében résztvevő entitások azonban – tulajdonosok és működtetők – akár virtuáliseszköz-szolgáltatóként (VASP) is kezelhetők – ennélfogva pedig nekik is ugyanolyan pénzmosásellenes követelményeknek kell megfelelniük, mint a hagyományos pénzügyeknek.
Egy ilyen szabályozás bevezetése egyértelmű gyomros lenne a defi alapítói és befektetői számára.
A defi-ok tisztázásán túl a FATF iránymutatásai egy óvatos mozdulattal aztán más területre irányítja a figyelmet, amellyel minden bizonnyal az NFT-k ágazatára utalnak.
Az „eszközök, amelyek helyettesíthetők” kifejezést ugyanis felcserélték az „eszközök, amelyek átválthatók és felcserélhetők” meghatározással – mutatott rá Siân Jones, az XReg Consulting vezető partnere.

Az NFT-k, amelyek fiat valutákra vagy más virtuális pénzre válthatók, mindig is a látómezőn belül voltak, és továbbra is ott maradnak” – mondta Jones, akinek nagy szerepe volt az IVMS101 pénzmosásellenes adatmegosztó szabvány kidolgozásában.

„Egyes kifejezések, amelyeket az érdekelt felek a FATF akaratával ellentétesen is értelmezhettek, felváltották olyan kifejezések, amelyek még inkább kifejezik a FATF szándékait.”

Egy, az új irányelvek kulcspontjait összefoglaló blogbejegyzésben a blokkláncelemzésekkel foglalkozó CipherTrace arra a következtetésre jutott, hogy csak azokkal az NFT-kkel van baja a FATF-nak, amelyek lehetővé teszik a pénzmosást és a terrorizmus finanszírozását.

„Egyes nem helyettesíthető tokenek, amelyek kezdetben nem tűnnek virtuális eszköznek, valójában azok lehetnek a másodlagos piacnak köszönhetően, amely lehetővé teszi azok utalását, értékének átváltását vagy a pénzmosást vagy a terrorizmus finanszírozását…” – mondta a CipherTrace.

Olvastad már? A Binance szerint a 4,6 millió dolláros Filecoinban API-hiba volt

Forrás: coindesk.com
Kienelt kép: FATF Financial Action Task Force

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Amikor még az arany is megremeg, más értelmet nyer a kriptó esése

A kriptopiac az elmúlt napokban élesen korrigált. A bitcoin egy év után először benézett egy pszichológiai szint alá, az altcoinok pedig a szokásos módon felerősítették...

Ethereum árfolyam-előrejelzés: az ETH rövid időre 2700 dollár alá esett a DAO Security Fund indulása közben

Az Ethereum biztonsági megerősítést kap a The DAO visszatérésével, közel egy évtizeddel a hírhedt hack után. Griff Green fejlesztő szerint, aki részt vett a platform létrehozásában,...

Nő a Bitcoin lejtmenetének kockázata 2026-ban a fogadási piacok szerint

A Bitcoin körüli piaci hangulat érezhetően romlott, miután a hétvégi eladási hullám során az árfolyam rövid időre 75.000 dollár alá csúszott. A visszaesés hatására a...

Amikor a szabályozó szűk kaput hagy: mit üzen Hongkong a stablecoin-piacnak?

Hongkong hamarosan kiadja az első stablecoin-kibocsátói engedélyeket, de az üzenet már most egyértelmű: nem minden jelentkező jut át az első szűrőn. A pénzügyi felügyelet jelezte,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.