A CoinMarketCap szerint változás jöhet a bitcoinpiaci ciklusokban

Elmozdulás jöhet a megszokott bitcoinpiaci ciklusokban, mivel a jelenlegi trendek felülmúlják a történelmi mintákat. Legalábbis ez derül ki a CoinMarketCap legutóbbi negyedéves jelentéséből.

A harmadik negyedéves jelentés szerint a bikapiac előrehaladása 40,66%-os.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A történelmi minták alapján a bikapiacok jellemzően 518-546 nappal a feleződés után érik el csúcspontjukat. A Bitcoin legutóbbi feleződése 2024. április 19-én történt.

A jelentés szerint azonban a Bitcoin körülbelül 100 nappal előzheti meg a tipikus piaci csúcsot.

Ez azt jelenti, hogy a tetőzés „a vártnál lényegesen korábban”, 2025 május közepe és június közepe között következhet be. Van azonban néhány jel a szélesebb piaci dinamika alakulására. Ennek elsődleges jele, hogy az infrastruktúra növekedése lassul.

A jelentés megjegyezte, hogy ez lehet anomália vagy a piaci viselkedés hosszabb távú változásának kezdete.

Még nem tudni, hogy a BTC „továbbra is a történelmi mintákat fogja-e követni, vagy [most] egy alapvető változásnak lehetünk tanúi a kriptociklusokban” – áll a közleményben.

bitcoin
Forrás: CoinMarketCap

Továbbá számos jel utal arra, hogy a Bitcoin hagyományos négyéves ciklusa megtörhet.

Konkrétan, lehet, hogy egy úgynevezett „szuperciklusba” lép, „amelyet az intézményi elfogadás, az ETF-ek és a változó piaci dinamika vezérel”.

A Bitcoin Super Cycle elmélet szerint a BTC ára a végtelenségig fog emelkedni, szemben a hagyományos négyéves piaci ciklusokkal, amelyek az árfolyam eddigi történetét jellemezték.

A hagyományos eszközökkel való korreláció egy másik mutató. A BTC ármozgása fokozatosan korrelál az arannyal és a technológiai részvényekkel, ami azt jelenti, hogy az eszköz egyre mélyebben integrálódik az általános pénzügyi piacokra.

„Ez a korreláció azt jelzi, hogy a bitcoint egyre inkább hagyományos pénzügyi eszközként kezelik, ami potenciálisan megtörheti az elszigetelt négyéves ciklust” – derül ki a jelentésből.

Emellett a BTC-befektetők profilja „drámaian megváltozott”. Figyelemre méltó és növekvő intézményi elfogadottságról beszélhetünk.

A 3. negyedévben medvék, a 4. negyedévben viszont bikák dominálhatnak

A jelentés továbbá vizsgálta az coin teljesítményét az idei harmadik negyedévben.

„Vegyesnek” írta le. Az augusztusi 8,6%-os negatív hozam „a júliusi (2,95%) és a szeptemberi (11,39%) szerény nyereségek közé ékelődött”.

A harmadik negyedév piaci hangulata következetesen csökkenő volt.

Mégis, a csökkenő tendencia várható volt ebben az időszakban, ahogy azt a történelmi adatok is sugallják. Ugyanezek az adatok azonban azt mutatják, hogy a negyedik negyedévben fordulat állhat be.

Az elmúlt évtizedben az októberi átlag 22,9% volt – áll a jelentésben. November és december szintén szép hónapok voltak, 46,81%-os, illetve 5,45%-os átlagos növekedéssel.

Emellett az év korábbi negyedévei már „erős teljesítményt” mutattak. Februárban és márciusban 43,55%-os, illetve 16,81%-os emelkedés volt tapasztalható.

Forrás: CoinMarketCap

A jelentés hangsúlyozta, hogy „a múltbeli teljesítmény nem garantálja a jövőbeli eredményeket”.

Ugyanakkor azt mondta, hogy „a történelmi negyedik negyedévi erősség és a 2024-es általános bullish trend kombinációja azt sugallja, hogy a Bitcoin a harmadik negyedév csökkenő mutatói ellenére is erős évzárásra készülhet”.

Eközben az 52 szektorból 19 szektor piaci kapitalizációja pozitív növekedést mutatott a harmadik negyedévben.

A „legjelentősebb növekedési szektorok” a TRON ökoszisztéma, a média és a stabilcoinok voltak a leginkább.

A mesterséges intelligencia ágazat is jelentős fellendülést tapasztalt ebben az időszakban.

„Úgy tűnik, hogy az elmúlt negyedévben a DeFi és az infrastrukturális projektekről a spekulatívabb és fogyasztóközpontúbb ágazatok, például az AI, a média és a mémek felé történt elmozdulás” – zárul a jelentés.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Jelentős üzemzavart szenvedett el tegnap a Telegram

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin fedezet, peso hitel: új irányt mutat Argentínában a Lemon kártyája

Argentínában új formát ölt a kripto és a mindennapi pénzügyek találkozása. A helyi kriptotőzsde, Lemon, elindította az ország első olyan Visa hitelkártyáját, amely mögött Bitcoin...

A Bitcoin ETF-ekbe ömlik a pénz: 1,7 milliárd dollár három nap alatt

Három egymást követő napon is erős tőkebeáramlást regisztráltak a spot Bitcoin ETF-ek, miközben a Bitcoin árfolyama kéthavi csúcsra emelkedett, és a piaci hangulat látványosan javulni...

A Bitcoin 2026-ban visszaveheti az „erőt” az aranytól és a tech részvényektől

A Bitcoin 2026-ban ismét lendületbe jöhet, és visszaszerezheti azt a figyelmet, amelyet az elmúlt évben az arany és a technológiai részvények vittek el előle. Arthur...

Nem startup, nem tőzsde: egy nagybank hozza el a kriptot a lakosságnak

Miközben a kriptovilág továbbra is tele van zajjal, vitákkal és rövid távú narratívákkal, Európában egy sokkal csendesebb, de annál fontosabb folyamat zajlik. 2025 végén Németország egyik...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.