1 milliárd XRP-t adakozik a Ripple az online tartalmak finanszírozásáért

-

A San Franciscó-i Ripple fintech cég tovább próbálja növelni az XRP népszerűségét az egyre szaporodó startupok közt. Ennek oka elsősorban azok a hangok, melyek szerint az XRP egy bejegyzetlen értékpapír.
Csütörtökön a Ripple befektetési szárnya, az Xpring egy 4 millió dolláros pénzgyűjtést kezdett a böngészőn belüli Coil fizetési rendszer számára. Ennek élén egyébként Stefan Thomas, a Ripple korábbi technológiai igazgatója áll.

Az Xpring csütörtökön bejelentette, hogy egy 1 milliárd XRP-s (jelenleg nagyjából 265 millió dollár) alapot nyújt a Coil számára, hogy egy „alkotókból, fogyasztókból és stratégiai üzlettársakból” álló közösséget kovácsoljon össze – derül ki egy ezzel kapcsolatos sajtóközleményből.
Ethan Beard, az Xpring alelnöke szerint a Coil számára nyújtott XRP-alap a „a Ripple XRP-számláiról érkezik”.
Az adomány elképesztő mértékben járult hozzá a Coil növekedési terveinek megvalósításához. Ők maguk eddig 20 milllió dollárt fektettek az Imgur fényképmegosztó platformba és egy tisztázatlan összeget a Cinnamon videómegosztó startupba.

Csak havi 5 dollár

A Coil platform lehetővé teszi a feliratkozók számára, hogy havi 5 dollárért tartalmat fogyasszanak egy Coil-kompatibilis weboldalról. Ezen felül lehetővé vált, hogy az olyan tartalomgyártók, mint Riley Q zenész, vagy a Hodor néven ismert XRP-rajongó blogger automatikusan XRP-ben kapjon fizetést, vagy banki átutalásként dollárokban. Riley Q elmondta, hogy már több mint 3400 dollárnyi XRP-t kapott.

 „Néhány vezető tartalomgyártónk már több ezer dollárt keres havonta” – mondta Thomas, de nem közölte, hogy pontosan mennyi felhasználóval rendelkeznek vagy milyen méretű tranzakciók zajlanak.

A Coil az Interledger protokollra támaszkodik, amely Thomas szerint májusban már a készpénzes kifizetéseket is lehetővé teszi egyes kriptopénzek esetén.
Arra kérdésre, hogy milyen digitális médiabirodalmat szeretne építeni a Coil, Thomas azt felelte:

 „Az az álmunk, hogy egyetlen előfizetéssel az egész internetet böngészhesd és támogathasd a tartalomgyártókat reklámok vagy fizetési felületek nélkül.”

Azonban egyelőre nincs túl sok tartalomgyártó.

 „Eddig egyetlen művész sem volt a platformon, így kitűnő lehetőséget láttam arra, hogy korán belépjek” – mondta Riley Q. „Nincs túl sok kiaknázatlan piac, de azt hiszem találtam egyet. Nagyon izgat a kriptopénzek, a Coil és a zeneipar jövője.”

Kriptotavasz

Az Xpring befektetései nagyon merészek.
Beard azt mondta, hogy a Ripple nem adott meg semmilyen minimumot vagy korlátot a számlájukon lévő XRP felhasználásáról.

 „Célunk, hogy egy szilárd ökoszisztémát építsünk az XRP köré. Nagyban eltérünk a hagyományos befektetőktől, mivel mi olyan infrastruktúrát és eszközöket hozunk létre, amelyek megkönnyítik a fejlesztők számára, hogy az XRP-vel építkezzenek. Ezen felül egyéb projekteket is támogatunk, amelyek az XRP felhasználását növelik.”

Most, hogy hatalmas kriptovagyonnal rendelkezik, a Coil egy jelentős szereplője lehet az XRP kiosztásának.
Thomas, a Coil vezérigazgatója egy „Booster” programot indít, amely XRP-t fizet a vezető tartalomgyártóknak. Azt nem közölte, hogy pontosan hány tartalomgyártó vesz részt a programban, de májusig már több mint 10 000 dollárnyi kriptopénzt kaptak.
Az Imgur és a Cinnamon mellett a Coil a Puma Browser nevű mobilos böngészővel is megállapodást között.
Jurij Dibszkij, a Puma Browser társalapítója elmondta, hogy a Coil-támogatott böngésző már több mint 840 iOS és 300 Android letöltéssel rendelkezik Július óta.
A Puma Browser üzleti megállapodást kötött a Coillal, mely lehetővé teszi az XRP-s fizetéseket az olyan alkalmazásokban, mint a Flood Escape mobiljáték.
Az XRP-birtokos játékosok további előnyökhöz juthatnak, ilyen például megnöveli karaktersebességek.

 „Szerintem a videojátékok nagyon fontosak lesznek számunkra.” – mondta Dibszkij, hozzátéve, hogy az XRP-n túli eszközökre való nyitottság vonzotta őt az Interledgerhöz a múlt év folyamán. „Az Interledgernek semmi köze az XRP-hez. Ez egy nagyon jó köztes protokoll.”

Olvastad már? Kevin O’Leary változtatott a bitcoinnal kapcsolatos álláspontján

A Puma Browser kétfős csapata jelenleg befektetőket keres saját pénzgyűjtésére, köztük az Xpring-et és az XRP-ökoszisztéma egyéb tagjait is.
Forrás: coindesk.com
Kimelt kép: muaban tienao

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Mutatunk egy airdropot, amely 99 ezer dollár értékű Bitcoinnal csábít

Vendégbejegyzés A kripto airdropok egyre inkább szerves részét képezik az iparág ökoszisztémájának. Egyrészt, az airdropok jutalmazzák a közösségeket, és a kriptopénzek egy része a grassroots jelleget...

A Bitcoin az egekbe szökhet 650.000 dollárra, ha ez bekövetkezik…

Woo szerint az önfenntartó beáramlások jelenleg sokkal nagyobbak, ezért a 2,56 billió dolláros piaci tőkecél egy alsó határt jelentő becslés. A Bitcoin (BTC) a medve piaci...

A szakértők szerint a legjobb altcoinok készen állnak a rövid távú nyereségre

Vendégbejegyzés A kriptopiac a fellendülés erős jeleit mutatja, felkeltve a tapasztalt befektetők és az újonnan érkezők figyelmét egyaránt. A bikás tendenciával a láthatáron a reflektorfény a kiválasztott...

A Cardano 1,7 milliárd dollárral növeli a piaci tőkeértéket

A Cardano, az egyik legmenőbb kriptovaluta, ma figyelemre méltó feltámadást tapasztalt, több mint 1,7 milliárd dollárral növelve piaci kapitalizációját. Ez a fellendülés a kriptopénzek piacán tapasztalható...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!