Több európai országban is elérhetővé vált a Coinbase Visa kártyája

-

További hat európai országban vált elérhetővé a Coinbase Visa kártyája, mellyel a felhasználók egy rugalmas fizetési rendszerrel költhetik el kriptopénzeket.
A piacvezető Coinbase kriptotőzsde bejelentette, hogy a legnagyobb európai országokban már elérhető Visa betéti kártyájuk.
A Coinbase Visa betéti kártyával online és fizikai vásárlásokat is lebonyolíthatunk olyan cégeknél, melyek elfogadnak Visa-kártyát. Készpénzt is felvehetünk vele bankautomatákból, egyetlen érintéssel.

Ez az új betéti kártyás fizetési rendszer csakis a Coinbase mobilalkalmazásán keresztül lesz elérhető. A bitcoin mellett etherrel és litecoinnal is fizethetünk.
Zeeshan Feroz, a Coinbase UK vezérigazgatója egy CNBC-nek adott interjúban elmondta, miszerint a Visa-kártya célja, hogy felhasználóit egy rugalmas fizetési rendszerbe integrálja.
Mint mondta:

„Bevásárolhatsz bitcoinnal, aztán vehetsz egy kávét litecoinnal.”

Zeeshan Feroz nem osztott meg túl sok részletet a kártyákról, de azt mondta, hogy a fintech cég már „bőven meghaladta” azt az 1000 felhasználót, akik a kezdetben ingyen kaptak kártyát.
A Visa-kártyákat az brit PaySafe fizetésfeldolgozó cég adja ki. A PaySafe-fel kötött üzleti megállapodás keretében a Coinbase kezelési költség fejében a felhasználók kriptopénzeit fiatra váltja.

A Coinbase tőzsde

A tőzsde eredetileg az Egyesült Királyságban indult, de mára székhelye San Francisco városába tevődött át. A tőzsdefranchise több mint 150 milliárd dollárnyi kriptováltásért felelős.
A tőzsde 42 országban érhető el, és több mint 2 millió felhasználóval rendelkezik.
A Coinbase nemrég bejelentette, miszerint partnerségre lépett a Binance-szel, hogy elérhetővé tegyék a betéti kártyás fizetéseket az oldalon.
Ez a szolgáltatás további hat országban vált elérhetővé:
Franciaországban, Németország, Spanyolország, Olaszország, Írország és Hollandia.

A Visa blokklánckampánya

A nemrég indult Visa B2B (üzlettől-üzletig) kapcsolati háló több mint 30 kereskedési szinten és világszerte több mint 90 piacon elérhető.
A Visa Inc. nemzetközi kampányának hatására áprilisban a Coinbase megkezdhette a Visa kártyák kiadását Egyesült Királyságbeli ügyfeleik számára.
Kevin Phalen, a Visa Business Solutions alelnöke elmondta:

„Azzal, hogy közvetlen bank és bank közötti tranzakciókat kínálunk, jelentősen megkönnyítjük az ipar működését.”

A kripto betéti kártyák terjedésével számos pénzügyi startup, bank és techcég szeretné egyszerűbbé és elérhetőbbé tenni a kriptofizetéseket és kereskedést.

Olvastad már? Ártippelős nyereményjáték a Kriptoworldön!

Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

 
 

Legfrissebb bejegyzéseink

Dogecoin (DOGE) technikai elemzés 04.20.

Prémium Dogecoin (DOGE) A Dogecoin (DOGE) árfolyama mindent összevetve bikásan kereskedik, és az emelkedő trendvonal mentén konszolidálódik, annak ellenére, hogy az egész piacon megfigyelhető visszafogott felfelé irányuló...

Visszaszámlálás a bitcoin felezésig, 100 ezer vagy 55 ezer lesz a következő árfolyam

Április 20 nagy nap a Bitcoin hálózat számára, ismét itt a felezés, a kriptoközösség hangulata tagadhatatlanul emelkedett. Rengetegen úgy vélik, nagy emelkedés jöhet, és 100...

Ripple (XRP) technikai elemzés 04.20.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama április 13. és 17. között 0,59 dollárról 0,43 dollárra esett, majd április 18-án újra tesztelte és áttörte a 0,50 dolláros...

Az Ethereum és a Bitcoin ára lefelé, miközben az új mémérme a Raboo előértékesítése megközelíti az 1 millió dollárt

Vendégbejegyzés A Bitcoin és az Ethereum 2024 első negyedévében megkönnyítette a piac egészére kiterjedő rallyt. A második negyedév kezdete óta ezek a top tokenek komoly eséseket...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!