Oldalaznak a piacok, ahogy az eladók és a vevők nem bírnak egymással

-

A kriptopénzek oldalazása alapvetően jó alkalmat biztosít a határidős kereskedők részére, hogy a BTC árára spekuláljanak.
A múlt hét erős turbulenciát hozott a kriptopiac számára, azóta viszont kicsit visszahűlt a hangulat.

Az összpiaci kapitalizáció 1,56 billió dollárig húzódott vissza, és a top20 kriptó korrekcióba kezdett a nagy menetelés után. A kivétel a DOGE, amely most is kisebb emelkedést tudott felmutatni.

Forrás: Nomika

Mikor a piacok ilyen oldalazásba kezdenek, az mindig csábító lehetőséget ad a kereskedők számára, hogy a határidős ügyletekkel megtippeljék, merre fog indulni az árfolyam.
A Glassnode számaiból pedig látható, hogy a bitcoin határidős piacai rekordmagasságba értek, és elkerülték a napi 180 milliárd dolláros forgalmat.
Ha pedig megnézzük, hogy a kereskedők többsége melyik irányra szavazott a pénzével, kikövetkeztethetjük a piac hangulatát.
A költségarány a határidős szerződések esetén jelentkező minimális díj, amelyet a feleknek kell kifizetniük egymás részére.

Márpedig a piac a kötések aránya alapján dönti el, hogy ki fizet kinek. Ha a költségarány pozitív, az azt jelenti, hogy az emelkedésre szavazók fizetik a díjat.
Amikor negatív, akkor pedig értelemszerűen az esésre fogadók. Szóval most éppen kik vannak többségben?
A DeFi Rate számaiból kiderül, hogy a nagyobb határidős piacok mindegyikén pozitívban van a költségarány, így a felhasználók többsége úgy véli, az emelkedő árak úgyis fedezni fogják a díjakat.

Újabb GameStop emelkedés, és AMC rekord a Dow emelkedésével

A részvénypiacon továbbra is úgy tűnik, hogy a tech-papírokból a kisebb cégekbe vándorol a tőke, A Dow Jones Index pedig új rekordot ért el 1,4%-os emelkedés után.
Az USA kötvényhozamai szintén régóta nem látott magasságokban vannak.
A FED elnöke, Jerome Powell újabb beavatkozást lengetett be, hogy elkerülhessék mind az inflációt, mind a munkaerő-piaci gondokat.
Az ilyen komoly témák mellett arra is érdemes kitérni, hogy a WallStreetBets Reddit-csoport kedvence, a GameStop egy nap alatt megduplázta az árát, miután bejelentették, hogy a cég egyik vezetője felmondott.

Forás: Google

Az AMC, a nagy médiavállalat részvénye szintén komolyat ralizott, miután a kisbefektetők nagy felvásárlásba kezdtek.
Lehet, hogy ezek az események összefüggésben vannak a legutóbbi jelentésekkel, amelyek rámutattak, a háztartások mekkora adag készpénzen ülnek.
A Consultancy Oxford Economics arra jutott, hogy a járvány eleje óta az amerikai háztartások összességében 1,6 billió dollárral többet takarítottak meg, mint amennyit amúgy szoktak.

A HSBC az eurózóna és az Egyesült Királyság esetében 470 milliárd euró illetve 170 milliárd font növekedést mért 2019-hez viszonyítva a megtakarításokban.
Mindkét régióban nagy költekezési hullámot várnak a vírus elvonultával.

Olvastad már? Glassnode: 140 ezer bitcoint adtak el februárban a bálnák

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!