Ahogy már egy korábbi cikkben is olvashattátok, a Kriptoworld és a MicroCoin csapata szorosabb együttműködésre lépett. Ennek köszönhetően az oldalra felkerült az MCC donációs rendszere, Discord-meghívó, a fórumban pedig szintén integráltuk a jutalmazási rendszert.

Ha azonban esetleg még nem ismeritek a MicroCoint, vagy már hallottatok róla, de keveset, most igyekszünk kielégíteni a kíváncsiságotokat, és elhoztuk nektek a nagy MicroCoin-ismertetőt.

A projekt maga 2018 januárjában (nem-hivatalosan 2017 decemberében) indult el élesben, saját blokkláncon. Az első perctől kezdve egy teljes értékű, decentralizált, bányászható és kereskedhető kriptopénz volt.

Persze az első tőzsdei listázásig el kellett telnie egy kis időnek, a fórumon könnyedén hozzájuthatott bárki, aki kedvet kapott a vásárlásra, illetve az elején még a GPU-bányászat is labdába rúghatott.

A token nyílt forráskódú, a közösség pedig nonprofit jellegű, azaz nincs, és nem is lesz ICO, nincs pre-mine, a 84 millió kitermelhető érméből pedig mostanáig ~13 millió került kibányászásra, amelyből a fejlesztői számlán 100-200k található.

A MicroCoin egy Pascalcoin-súlyelágazásként (hard fork) indult. Ezen kriptopénz kódja kifejezetten alkalmas a villámgyors, kis összegű tranzakciók lebonyolítására.

Míg a bitcoin esetében egy komplett második réteget kellett felépíteni (Lightning Network) a hőn áhított kávévásárláshoz, az MCC csavar egyet a történeten, és úgynevezett checkpointok (ellenőrzőpont) használatával drasztikusan lerövidítette az átutalás idejét.

A blokklánc (amely továbbra is tárolja az adatokat) blokkokba rendezi a tranzakciókat, és amelyek között jelenleg 5 perc telik el. Ennek ellenére az elindított tranzakció nem vonható vissza, szóval mikor egy adott csomópont utalást indít, ezzel egyidőben a szomszéd csomópontoknak is elküldi az adatot.

Hasonló elven működnek egyébként a blokkrácsot használó kriptopénzek, mint amilyen a nano, illetve az Iota saját megoldása, a Tangle is.

Mikor elegendő számú csomópont igazolja vissza, hogy megkapta az adatokat az utalásról, a tranzakció végrehajtottnak tekinthető, még ha percekig nem is kerül bele blokkba. Utaláskor tulajdonképpen a fogadó fél két másodpercen belül megkapja az érmét.

Felhasználóként ebből annyit érzékelhetsz, hogy a mobil-tárcával történő tranzakció semmivel sem lassabb egy bankkártyás fizetésnél, ha pedig pl. italautomatát üzemeltetsz, a vevőid nem fognak hosszú percekig idegesen toporogni a gép előtt, amelyen lehetővé tetted az MCC-s fizetést.

A jövőbeli fejlesztési célok között az IoT (dolgok internete) került a középpontba, de a gazdasági életben valóban könnyen használható megoldások, valamint a felhasználóbarát kezelés sem utolsó szempontok.

Ennek kapcsán létrejött egy bányakop (mining pool), létezik már MCC-webáruház, Discordon és weben keresztül is használható tárcaprogram, illetve mobil-tárca. A blokkláncon történő alkalmazásfejlesztéshez saját API is elérhető, amely segítéségével a jelenlegi funkciókat bárki könnyedén integrálhatja a saját rendszerébe.

Emellett tervben van a mobil-tárca alkalmassá tétele NFC-alapú fizetésre, valamint alkalmazásokon belüli vásárlásra is. Szintén a hétköznapi felhasználást segíti elő, hogy blokkonként egy tranzakció ingyenesen, azaz bányászati díj nélkül indítható.

A jelenleg is működő, teljes körűen használható funkciók közül a honlapokba, fórumokba építhető jutalmazási rendszert talán nem kell külön bemutatnunk, emellett azonban más okosságokat is tud a rendszer.

Ilyen az sms-en, Messengeren vagy Discordon keresztül történő tárcakezelés, valamint a honlapodon, blogodon való olvasói hozzájárulások szerzése MCC segítségével.

Az érme jelenleg a Finexbox nevű tőzsdén érhető el, és BTC páron lehet vele kereskedni.

A projekt célja elsősorban az, hogy bárki számára könnyen használható, hétköznapi megoldásokat nyújtson több területen, illetve ezzel párhuzamosan a blokklánc, mint technológia használhatóságának a kutatása, a lehetőségek felmérése, és az azokra való alkalmazások fejlesztése.

A nonprofit jelleg ellenére (vagy talán éppen amiatt) – valamint, mivel főállású fejlesztő nem dolgozik az érmén – a közösség, a csapat, a befektetők vezetőségi elvárások alól mentesülve, stresszmentesen végezhetik a projekt építését, és figyelembe véve az elmúlt másfél év alatt elért haladást, ez a „szervezeti felépítés” kifejezetten hatékonynak bizonyult.

Lehet érdekel: Szerezz MicroCoint hozzászólásokért – Kriptoworld – MicroCoin együttműködés

Amennyiben kedvet kaptál a csatlakozásra, akár felhasználó, akár fejlesztő minőségben, illetve ha kérdésed lenne, szívesen látunk a Discord-szerverünkön!


Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .

Legyen szép estétek! 🙂

 

Kezdőlap Fórumok MicroCoin, az első magyar kriptovaluta

Ennek a témakörnek tartalma 2 hozzászólás, 2 résztvevő. Utolsó frissítés:  Mészáros András 3 hónapja, 2 hete telt el.

  • Szerző
    Bejegyzés
  • #11291

    Pethical
    Adminisztrátor

    Köszönjük szépen a részletes bemutatást Nagyon szuper leírás.

  • #11294

    Mészáros András
    Adminisztrátor

    Köszönjük a segítséget, a cikk elkészítéséhez! 🙂

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.