Mi az a Cardano?

-

A Cardanót, mint sok más kriptopénzt, arra találták ki, hogy a technológiája segítségével kiküszöbölhesse a Bitcoin, és az Ethereum hibáit. Maga a hálózat három részre tagolódik.
A Cardano Foundation fejleszti a szoftvert, az IOHK a kutatási területet viszi, az Emurgo pedig üzleti alkalmazásokat fejleszt a rendszerre.
A kriptopénzek számos kihívásnak kell megfeleljenek. Skálázhatóság, energiaigény, és persze interakció a hagyományos pénzekkel.
A Cardano pont ezeket veszi célba. Közvetlenül utánamegy a problémáknak, és kijavítja azokat. A közösség minden felmerülő hibát orvosol, kijavít, és megtalálja a módját, hogy elkerülhető legyen, így a hálózat mindenki számára a lehető legjobb lesz.

Mi is az a Cardano?

Egy platform, ahol az Ethereumhoz hasonlóan okosszerződések futtathatók majd. Az alkotói szerint erre a célra az Ethereum maga nem a legmegfelelőbb kialakítású. Nem úgy lett kódolva, hogy egyszerre tömegek használhassák, ez pedig meg is látszik a teljesítményén, és a hálózat is többször futott már problémákba.
Ezek kijavítására jött létre a Cardano. A létrehozók egyike Charles Hoskinson, aki egyben az Ethereum egyik társalapítója is.
A Cardano az egyes fázisok, a projekt mérföldköveinek elnevezéséhez a híres angol költőktől kölcsönözte a neveket. Nemrégiben váltott a Byron fázisból a Shelley-be.
2015-ben kezdték el tanulmányozni a lehetőségeket, hogy milyen módon lehetne fejleszteni a kriptopénzeket. Két évvel később, 2017 őszén hivatalosan is elindult a Cardano, az első fázis a Byron nevet viselte.
Ezután következett a Shelley fázis, amelyben számos új funkcióval bővült a hálózat, és jobban tudja már kezelni a nagy tranzakciókat.

Mitől különleges a Cardano?

A csapat a tudomány világából hozta magával a felülvizsgálati módszereket, ezeket honosították meg a kriptopénzek kapcsán is.
Hogy ez mit is jelent? Minden változtatás, fejlesztés, vagy új funkció akadémiai szakértők által kerül felülvizsgálásra, mielőtt élesben bevezetik.
Az Ethereum jelenlegi rendszerével ellentétben a Cardano nem PoW, hanem PoS konszenzussal dolgozik, azaz staking segítségével lehet bányászni.
Ehhez a saját, Ouroboros nevű módszerüket használják, ez alapján dönti el a hálózat, hogy ki készítheti a blokkot.
Emellett tervben van egy olyan megoldás is, ahol a hálózat tagjainak nem kell a teljes blokkláncot tárolnia, hanem csak egyes részeket. Így egyszerre többen tudják használni a hálózatot, és nagyobb tranzakciókat is gond nélkül fel tudják dolgozni.
Emellett a „blokkláncok internetét” is próbálják tető alá hozni, egy olyan protokollt, amely segítségével a blokkláncok közvetlenül tudnak kommunikálni egymással.
Az ada token Ada Lovelace, a híres 19. századi matematikusról kapta a nevét, aki tulajdonképpen az első programozóként vonult be a történelembe.

Hogyan jön létre az ada?

Ahogy írtuk is, nem úgy bányásszák, mint a bitcoint. Hitelesítők dolgoznak a hálózaton, ők hozzák létre a blokkokat.
A rendszer a birtokukban lévő adatokenek száma alapján dönti el, hogy ki fogja a soron következőt készíteni. Innentől pedig a megszokott módon megy a dolog, a várakozó tranzakciókat feldolgozza az adott validátor, majd adában megkapja a jutalmát.

Hol lehet tartani a tokeneket, és mire használhatók?

A Cardanóra ugyan saját tárca is elérhető, a legtöbben mégis tőzsdéken, és staking poolokban tartják adáikat. Kereskedni ugyanúgy lehet a tokenekkel, mint bármelyik másik kriptopénzzel.
A bitcoinnal ellentétben viszont még nem nagyon van elfogadóhely, ahol vásárolni lehetne vele.

Mit tartogat a jövő?

A Cardano fejlesztői úgy vélik, hogy a kriptopénzek számos hiányosságát ki tudják küszöbölni.
Ha ez sikerül, és a blokklánc-technológiát az üzleti világban is meg tudják honosítani, a Cardano biztos kiveszi majd a részét az elkövetkező évek kriptós eseményeiből.
Forrás:  decrypt.co
Kiemelt kép: Дмитрий Шустов

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!