Mégsem áll le a CCN, a Google javítja az oldal láthatóságát

-

A kriptohírekkel foglalkozó CCN.com (korábban CryptoCoinsNews) teljes fordulatot vett, egy június 12-én megjelent cikk szerint.
A CCN hétfőn közzétett egy figyelmeztetést, hogy megszűnik az oldal üzemeltetése, miután vitába keveredett a Google indexelése miatt. Most azt mondták, hogy próbálják megérteni az online láthatósággal kapcsolatos változásokat.

A Google algoritmusának frissítése következtében 70%-kal csökkent a CCN forgalma, emiatt a vezetőség azt mondta, hogy nem tudnak mást tenni, otthagyják a projektet.
A Google támogatása miatt megváltoztak terveik a teljes leállással kapcsolatban, miután kiderült, hogy az algoritmus számos cikket a CCN korábbi CryptoCoinsNews identitátsa alá sorolt be.

„Míg a háttérben azon dolgoztunk, hogy megértsük miért esett ekkorát láthatóságunk, a Google fórumok egyik segítőkész felhasználója megemlítette, hogy a „CryptoCoinsNews.com” – a korábbi doménünk továbbra is megjelenik a Google találatai között.” – írta Jonas Borchgrevink A CCN piaci igazgatója

Hozzátette:

„Ez nagy meglepetés volt számunkra, ugyanis 2017-ben személyesen kérvényeztem a domén névváltoztatását CryptoCoinsNews-ról CCN.com-ra. Azóta a „CryptoCoinsNews” lényegében nem volt jelent a Google-ön. Most visszatért, és valamiért a friss 2019-es CCN.com cikkeket használja. Ez nagyon váratlan és zavaró.”

Kommentátorok szerint minden kriptohírekkel foglalkozó oldal, a Bitcoinist kivételével, jelentősen károsodott a Google frissítése miatt. Azonban a Cointelegraph forgalmát sem érintette a Google frissítése.

Olvastad már?  Ártippelős nyereményjáték a Kriptoworldön!

A legfrissebb fejlemények nem garantálnak teljes visszatérést, de megpróbálják helyreállítani az esés előtti állapotokat. A CCN eredeti bejelentésében azt is elmondták, hogy a CCN csapata átköltözik a HVY.com-ra egy másik hírplatformra.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Jito (JTO) technikai elemzés 03.29.

Prémium Jito (JTO) A Jito (JTO) árfolyama emelkedő tendenciát mutat a január eleji helyi mélypont kialakítása óta. A JTO azóta újra meglátogatta a december elején kialakult kulcsfontosságú kilengési...

Ripple (XRP) technikai elemzés 03.29.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama leküzdött egy kritikus ellenállási szintet, és a heti időkeretben átfordult egy támogatási szintre. Ez a fejlemény akkor történt, amikor az XRP...

A bedőlt QuadrigaCX tőzsdéhez köthető javakat foglaltak le a kanadai hatóságok

Kanada Brit-Kolumbia tartományának a hatóságai végzést bocsátottak ki, amelyben a QuadrigaCX tőzsde alapítóihoz köthető javak lefoglalásáról döntöttek. A tőzsde két alapítója, Michael Patryn és Gerald...

Micsoda?! Növekedhet a Bitcoin ára a likviditási válság kellős közepén

Vendégbejegyzés A Bitcoin (BTC) árfolyama visszapattant a március 14-ei 73.750.07 dolláros történelmi csúcsáról, és jelenleg 70.000 dollár körül mozog. A jó öreg BTC ráadásul olyan likviditás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!