Eljárást indított a Terra ellen a tőzsdefelügyelet

-

A SEC, az Egyesült Államok tőzsdefelügyelete Do Kwon, a Terraform Labs alapítója és ügyvezetője ellen indított vizsgálatot.
A cég felel a Terra blokklánc fenntartásáért, Kwon pedig több alkalommal is elmulasztotta a megfelelő dokumentációk benyújtását, illetve nem jelent meg a találkozókon.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


A hivatalos sajtóinformációk alapján Kwon már annyiszor mulasztott el eleget tenni az idézéseknek, hogy a SEC a következő szintre emelte az ügyet, és tanúskodásra, valamint a dokumentumok bemutatására kötelezné Kwont.
Az ügy apropója a Mirror Protocol elindulása a Terra hálózatán. Ez a defi projekt lehetővé teszi, hogy amerikai részvények tokenizált változataival kereskedjenek a felhasználók.
A SEC pedig úgy véli, hogy a Terraform Labs, az ügyvezető Do Kwon közreműködésével együtt részt vett ezeknek a tokeneknek a létrehozásában, terjesztésében, reklámozásában.
Ez a tevékenység sérti a szövetségi törvényeket, hiszen anélkül ajánl értékpapírokat, hogy azok regisztrálva lennének, ráadásul engedély nélküli brókeri tevékenységnek számít.
A jelenlegi iratokból viszont kiderül, eddig nem találtak arra vonatkozó bizonyítékot, hogy Kwon és a Terraform Labs ténylegesen részt vettek volna ebben.

Még tart a per

Az idézések és más egyéb faktorok az egész folyamat körül továbbra is érdeklődésre adnak okot. Do Kwon például akkor kapta meg ezeket a papírokat, amikor egy konferencián vett részt.
Az ilyen kézbesítés illegális, hiszen idézést nem lehet nyilvánosan átadni.
A SEC saját eljárásrendje alapján sem felel meg ez a módszer a követelményeknek, hiszen még elegendő tanú sincs, aki bizonyíthatná az eseményeket.

Kwon elmondása alapján már jó ideje tárgyalásokat folytatnak a SEC-kel a Mirror Protocol ügyében, és ez a mostani lépés ennek fényében határozottan meglepő.

Olvastad már? November 16-án indul a VanEck bitcoin-ETF-je a CBOE-n

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az USA betiltaná az algoritmussal működő stablecoinokat

Két amerikai szenátor, Cynthia Lummis és Kirsten Gillibrand közös törvényjavaslattal álltak elő a stablecoinok szabályozására. Ez a lépés rávilágít, hogy a jogalkotók egyre nagyobb figyelmet...

A titkos kriptomilliárdosok nem akarják, hogy tudd: Rejtett drágakövek leleplezése

Vendégbejegyzés A kriptoterület az újabb Bitcoin feleződés kellős közepén lázban ég. Míg a BTC a középpontban van, a befektetők ígéretes eszközöket keresnek, hogy maximalizálják hozamukat a...

Cardano (ADA) technikai elemzés 04.18.

Prémium Cardano (ADA) A legtöbb kriptóhoz hasonlóan a Cardano (ADA) medvéi irányították a piacot, mivel a token árfolyamgrafikonjai továbbra is vörösek maradtak. Voltak azonban trendforduló változások, mivel az...

A PayPal elkezdi leépíteni az NFT üzletágát

A fizetési szolgáltató a PayPal nemrégiben bejelentette, hogy a platformján keresztül vásárolt NFT-k esetében megszűnteti a felhasználóvédelmi funkciókat. Emellett a további, harmadik feleken keresztül indított...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!