Elhunyt Blummer Tamás, az úttörő bitcoinfejlesztő

-

Blummer Tamás 2012 óta foglalkozott a bitcoin fejlesztésével, számos bitcoinnal kapcsolatos úttörő projekt alapítója volt, 2020 január 12-én hunyt el, miután elvesztette rákkal folytatott hosszú küzdelmét.  
Blummer hozzájárulásai között volt a Rust Bitcoin, amelynek célja a Rust nyelvben íródott hálózati könyvtár megalapítása volt, emellett a CoinTerra megalapítása, amely egy korai ASIC-bányagép gyártó volt. 
Emellett ő alapította a Bits of Proof céget, amelyet később felvásárolt a decentralizált pénzügyekkel foglalkozó Digital Assets Holdings – ennek később Blummer volt a főkönyvtervezője.  
„RIP @TamasBlummer  írta Tuur Demeester, az Adamant Capital üzlettársa január 15-én.


„Az elmúlt három évben a rákkal küzdöttél és bátran harcoltál. Nagyon hiányozni fog a barátságunk, a meglátásaid és a humorod. Köszönöm az életről és a bitcoinról adott leckéket. Fájó dolog elköszönni.” 
Több tucat kriptokommentátor csatlakozott a részvénynyilvánításban Demeester tweetje alatt, és több mint 800 lájk érkezett a posztra.  
„Az elmúlt évek alatt Tamás keményen dolgozott azon, hogy egy jobb bitcoin SPV klienst hagyjon hátra” – írta Matt Corallo, a Bitcoin Core fejlesztője, aki szintén dolgozott a Rust Lightningon„Lehet, hogy egy egyszemélyes projekt volt mostanáig, de nagyon tehetséges volt és érdemes lenne megtekinteni és folytatni a munkáját.” 

A bitcoinhagyaték 

Bloomberg szerint Blummer a Deutsche Bank AG-nál dolgozott elemzőként 1996 és 2012 között, a LinkedIn oldala szerint ezt követően a Morgan Stanleyhez csatlakozott vezérigazgatóként Budapesten. Először 2014-ben találkozott a bitcoinnal.
Blummer halála előtt is aktív maradt a bitcoin világában. 2019 december 16-án kiadott egy Medium-bejegyzést a jegybanki rendszer hiányosságairól.  

„Egy központi banknál sosem fogyhat el a készpénz, mivel ők teremtik meg” – írta Blummer végső bejegyzésében a decentralizált pénzügyi rendszerek témájában. „A Fed is ezt csinálja, 2019 szeptembere óta több száz milliárd dollárt nyomtatott. Ez egy jel lehet az emberek számára, miszerint nincs elég készpénz mindenkinek. Ez olyan, mint egy csepp vér a vízben a cápák számára, akik annak jeleit keresik, hogy a bankok nehézségekkel küzködnek és rövid távon magas kamatot kell fizetniük, különben alacsony árfolyamon kell folyósítaniuk a kincstáruk tartalmát.”   


Blummer számos GitHub-repót hagyott hátra azok számára, akik érdeklődnének és tovább vinnék munkáját.  

Olvastad már? Szerinted melyik kriptovaluta fogja a legnagyobb profitot hozni 2020-ban?

Forrás: bitcoinmagazine.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Gary Gensler otthagyhatja a tőzsdefelügyelet vezetői posztját?

A közösségi médiában nagy port vert fel, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC vezetője kétértelmű bejegyzést tett közzé. A felhasználók először arra gyanakodtak, hogy Gensler...

Dogwifhat (WIF) technikai elemzés 04.19.

Prémium Dogwifhat (WIF) A Dogwifhat (WIF) árfolyama csütörtökön emelkedést könyvelhetett el, egészen odáig, hogy felülmúlta társait a mémérmék területén. A Bonk Inu (BONK) után második helyen álló WIF...

A BlackRock is a bitcoin felezéssel foglalkozik

A világ legnagyobb befektetési cége, a 10,5 billió dollárt kezelő Blackrock egy saját videóban magyarázta el a felezés hatását a bitcoinra, és azt, hogy ez...

Egy VR projekt most a befektetők favoritja

A kriptovaluta piacok az egyre növekvő, makroszintű ellenszél közepette éppen esnek, és a lassuló spot Bitcoin ETF-beáramlásoknak köszönhetően is csökken az izgalom. A kripto befektetők...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!