Hoskinson másképp gondolkozik a politikamentességről mint Armstrong

-

Charles Hoskinson sem rajong a „narancs manó” iránt, de ettől még nem örül a Joe Bident támogató e-maileknek a különböző szolgáltatóktól.
„Az első gondolatom az volt, hogy biztos feltörték”, miután David Barrett, az Expensify vezérigazgatója egy emailben arra szólított fel embereket, hogy Joe Bidenre adják le szavazatukat:


Hoskinson később észrevette, hogy nem csak ő, hanem az IOHK cég minden alkalmazottja megkapta a levelet.

Hoskinson emlékszik rá, hogy az Expensify az IOHK indulásakor kiadáskezelési szolgáltatásokat nyújtott, de nem tudta megmondani, hogy jelenleg is alkalmazzák-e a céget.
Hoskinson a YouTube-on elmondta:

 „Nem emlékszem rá, hogy üzleti életem során valaha bármelyik szolgáltató is arra kért volna ilyen közel a választásokhoz, hogy egy bizonyos jelöltet támogassak.”

Hozzátette, hogyha az IOHK továbbra is az Expensify ügyfele, akkor ez nagyon gyorsan meg fog változni.
Ez a mostani botrány sokakat emlékeztethet arra, hogy Brian Armstrong politikamentessé szeretné tenni a Coinbase tőzsdét, de vannak különbségek.
Hoskinson kihangsúlyozta, hogy az IOHK-n belül támogatja a pluralizmust és a véleményszabadságot. Elmondta, hogy ő sosem akart egyetlen ideológiát sem ráerőltetni alkalmazottjaira és ügyfeleire:

 „Ha nekem dolgozol akkor nem érdekel, hogy egy őrült Che Guevara pólós kommunista vagy egy hardcore libertariánus kriptoanarchista, vagy-e.”

Elmondása szerint egyedül az érdekli, hogyan tud valaki hozzájárulni a céghez. Elmondta,  már többször előfordult, hogy egy alkalmazott az engedélyét kérte, hogy nyilvánosan megossza politikai nézetét, és mindig engedélyezte, így ebben a tekintetben az IOHK „politikamentes”:

 „Mindig emlékeztetem az alkalmazottakat és az ügyfeleket, hogy ilyen tekintetben politikamentesek vagyunk. Támogatjuk a különböző észjárásokat és azt, hogy mindenki megossza saját véleményét.”

Hoskinson azt is elmondta, hogy néha ő is megosztotta politikai állásfoglalását, de ezt mindig személyes közösségi oldalán keresztül tette meg és soha nem mondta meg alkalmazottainak, hogy kire szavazzanak.

Emellett cége soha egyetlen politikai kampányt sem támogatott. Azt is hozzátette, hogy Barrett viselkedés akár a kampányfinanszírozási törvényeket is sértheti:

 „Remélem valaki felkeresi a Szövetségi Választási Bizottságot, mivel számomra úgy tűnik, hogy egy vezérigazgató kampánycélra használta üzleti e-maillistáját. Nem támogatom Trumpot. Többször is narancs manónak neveztem, de Biden-támogató sem vagyok.”

Barrett nem csupán elvakult érzelmei miatt kezdett „kampányolni.” Az előző este egy elhúzódó interjúban érvelt döntése mellet:

 „Szerintem nagyon könnyű a félreállás mellett érvelni. De úgy hiszem, ha valaki csak félreáll és nem tesz semmit azzal kiáll a status quo mellett.”

Lehet, hogy Hoskinson és Barrett nem ért egyet a témában, de úgy tűnik, hogy egyikőjük sem ért egyet Brian Armtstrong politikamentes álláspontjával.

Olvastad már? Három indikátor szerint is visszahúzódás várható a BTC árában

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 

Legfrissebb bejegyzéseink

PlanB: „A Bitcoin feleződése nem lesz másmilyen, mind korábban”

PlanB ragaszkodik ahhoz, hogy a Bitcoin feleződés után idén 100.000 dollárra fog szökni, és 2025-ben 300.000 dollár fölé emelkedik. A kriptoközösségben keringő általános hiedelemmel ellentétben a...

Pepe (PEPE) technikai elemzés 04.18.

Prémium Pepe (PEPE) A Pepe (PEPE) néhány hete még jelentős növekedést tapasztalt, de mostanra már veszít a lendületéből. A nyereségben való ellátottsága az elmúlt hetekben csökkent, és több...

Vajon a Binance legújabb lépései rosszat jelentenek?

A Binance (BNB) az elmúlt hónapokban számos problémán ment keresztül, a szabályozási ellenőrzéstől kezdve az alkalmazottak tömeges elvándorlásáig. Mindezek ellenére a tőzsde ellenálló maradt, és folytatta...

Fedezd fel 5 kripto befektetést, amelyek idén milliomos-csináló potenciállal rendelkeznek!

Vendégebejegyzés A kripto befektetések iránti izgalom teljes lendületben van, ahogy a 2024-es bikafutás egyre nagyobb lendületet vesz. Sokak keresik a következő nagy lehetőséget a vagyonuk gyarapítására. Ebben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!