Az Európai Központi Bank egy stabilcoin fejlesztésén gondolkozik

-

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke azt ígérte, hogy a stabilkoinok iránti növekvő igényre úgy adnak választ, hogy a gyorsan fejlődő gazdasági környezet „élére kerülnek.”

Az EKB elismeri a blokklánc technológiáját

Az EKB elnöke Frankfurtban tartotta meg első sajtókonferenciáját, Lagarde tisztázta, hogy saját módszereit fogja követni.
Lagarde megerősítette:

 „Sajátos stílusom lesz. Nem fogok túlgondolni, túlkérdezni és kereszthivatkozni a dolgokat. Saját magamat adom, így valószínűleg más leszek.”

Lagarde azt ígérte, hogy az EKB előtérbe helyezi a blokklánc technológiáját a stabilkoinok tekintetében. A Nemzeti Valutaalap (IMG) korábbi igazgatója szerint a stabilkoinokkal olyan könnyű utalni, mint a „közösségi médiát használni”, így számos előnyt nyújthatnak az emberek digitális életében.

Az EKB meglapított egy akciócsoportot melynek célja, hogy célkitűzéseket szabjon és lépéseket tegyen egy saját digitális valuta megalapítása felé.
Lagarde elmondta:

 „2020 közepére meglesz, hogy mit is akarunk ezzel. A költségeket akarjuk csökkenteni, vagy ki akarjuk zárni a középső tagot, esetleg költségek nélküli pénzügyeket szeretnénk kínálni? Nagyon sok célkitűzésünk lehet, így elkezdjük beazonosítani ezek technikai követelményeit.

A francia politikus elismerte, hogy az euró jelenlegi digitális fizetési rendszere nem „élenjáró” így „fel kell vennie a tempót”, a jobb elterjedés érdekében. A stabilkoinok erre kitűnő lehetőséget adhatnak.
Lagarde szerint:

 „Személyen meggyőződésem, hogyha figyelembe vesszük a stabilkoin szegmenset, akkor jobban tesszük, ha élen járunk, mivel egyértelmű igény van erre és erre válaszolnunk kell.”


Lagarde kijelentései azután jelentek meg, hogy az Európai Tanács és az Európai Bizottság kiadott egy közös nyilatkozatot, miszerint „egyetlen globális stabilkoin projektnek” sem szabadna elkezdődnie az EU-ban, mielőtt kialakítanák a megfelelő jogi, szabályozási és megfigyelési szabályokat, valamint beazonosítanák az esetleges kockázatokat. Jean-Claudde Trichet, Lagarde elődje novemberben elmondta, hogy nem támogatja a bitcoint, mivel „nem rendelkezik egy valuta alapvető tulajdonságaival.”

Olvastad már? Elindult a MicroCoin Crypto Blog

Forrás: cryptoslate.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Ripple (XRP) technikai elemzés 04.20.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama április 13. és 17. között 0,59 dollárról 0,43 dollárra esett, majd április 18-án újra tesztelte és áttörte a 0,50 dolláros...

Az Ethereum és a Bitcoin ára lefelé, miközben az új mémérme a Raboo előértékesítése megközelíti az 1 millió dollárt

Vendégbejegyzés A Bitcoin és az Ethereum 2024 első negyedévében megkönnyítette a piac egészére kiterjedő rallyt. A második negyedév kezdete óta ezek a top tokenek komoly eséseket...

Fordulatok a Binance nigériai ügyében

Richard Teng, a Binance kriptotőzsde ügyvezetője a Dubajban zajló Token2049 konferencián tartott beszédében elmondta, együtt dolgoznak a nigériai hatóságokkal, hogy megoldják a tőzsde ügyeit az...

A CoinPoker versenysorozatot indít, robbanhat a CHP token

A GambleFi szektor szupersztárja, a CoinPoker bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent ez a cég és a CHP árfolyam számára? A GambleFi szektor...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!