Az eBay vizsgálja az NFT-piacra lépés lehetőségeit

-

Jamie Iannone szerint az e-kereskedelmi platform a kriptóval kapcsolatos lehetőségeit vizsgálja.

Az eBay fontolgatja a kriptovaluta-fizetésekkel és az NFT-kkel kapcsolatos lehetőségeket – mondta el Jamie Iannone, a vállalat vezérigazgatója.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


Iannone, aki tavaly került az eBay élére, a CNBC Squawk Box című műsorán kedd délelőtt beszélt a hírről. (Az eBay-részvények árfolyama a múlt héten egyetlen nap alatt 10%-ot esett – Iannone többnyire ezzel foglalkozott, hogy bátorítsa a részvényeseket.)
„Mi bővítjük a fizetések típusait” – mondta, rámutatva a kriptót nem használó fizetési platformokra, mint az Apple Pay és a Google Pay, majd hozzátette, hogy a vállalat tervezi „más lehetőségek – például a kriptopénzek – felhasználását.”
Azt is elmondta, hogy az eBay nézelődik az NFT-piac irányába is.

„Keressük a lehetőségeket arra, hogy hogyan tudnánk az NFT-ket egyszerűen engedélyezni az eBayen” – mondta.

Az NFT-k – azaz nem helyettesíthető tokenek – egy adott digitális eszköz (kép, dal stb.) tulajdonjogának igazolására használható tokenek.
A DappRadar szerint az NFT-szektor több mint 1,5 milliárd dolláros árbevételt ért el az első negyedévben, és különösen népszerűvé vált a digitális művészeti és gyűjtői körökben.

Az eBaynek nem újdonság a blokkláncalapú fizetési rendszer: a társaság csatlakozott a Facebook blokklánc-projektjéhez, a Diemhez (korábbi nevén Libra) annak indulásakor, de 2019-ben felhagytak támogatásukkal.
A vállalat 2014 óta gondolkozik a bitcoinnal és más kriptovalutákkal történő fizetés engedélyezéséről a weblapjukon.
Egyelőre azonban nincsenek konkrét tervek a kriptovaluták platformjukba történő integrálásának módjáról.

Olvastad már? Bitcoin, várakozás a heti 21 MA-ra, aztán dupla pumpa?

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitwise benyújtotta Ethereum ETF kérelmét

A Bitwise, az egyik vezető kriptopénz vagyonkezelő S-1 formanyomtatványt nyújtott be az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez egy spot alapú Ethereum ETF elindítása érdekében. Ha jóváhagyják, a...

Binance Coin (BNB) technikai elemzés 03.28.

Prémium Binance Coin (BNB) A Binance Coin (BNB) múlt heti árfolyam-emelkedése a Chaikin Money Flow (CMF) lefelé irányuló trendjével együtt medvés divergenciát hozott létre, ami potenciális árfolyam-fordulatra...

Ezek a kriptók gazdaggá tesznek ezen a bikafuttatáson

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése élénk vitákat váltott ki a kriptoközösségben, és sok szakértő jelentős árfolyam-emelkedésre számít. Ezt a fejleményt alapul véve bizonyos kriptovaluták készen állnak arra, hogy...

„A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

A Solana (SOL) decentralizált tőzsdei (DEX) tevékenysége rekordot döntő tranzakcióvolumen-emelkedésnek volt tanúja, ami egybeesett a szélesebb kriptopénzpiaccal. Különösen a Solana heti DEX volumene meghaladta a 13,3...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!