A rockzenész Gene Simmons 14 féle kriptót is tart

-

A Kiss frontembere elmondta, a portfóliójában 14 különböző kriptopénz is van, és a piaci lejtmenet kezdete óta sem adott el belőle semmit.
Az amerikai zenész Paul Stanley-vel alapította meg a legendás Kiss együttest, amelyben énekesként és basszusgitárosként is aktív.  Az IMDB adataiból pedig kiderül, hogy színészként is megállja a helyét, összesen 121 produkcióban tűnt fel.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


A hét közepén osztotta meg a követőivel Twitteren, hogy elhivatott hodler, és semmit sem adott le a medvepiac miatt. Úgy fogalmazott, hogy „hisz a jövőben, mégpedig a közeli jövőben”.

Most nem részletezte túlságosan, hogy milyen kriptókkal rendelkezik, de még tavaly februárban egy beszélgetés során elmondta, hogy BTC, LTC, ETH, DOGE, XRP és ADA van a birtokában.
Akkor azt is kiemelte, hogy az ADA esetében az akkori 1 dollár alatti árfolyamot jó vételi lehetőségként értelmezte, a bitcoinról viszont érthetetlen módon azt mondta, hogy „túl drága, nem engedheti meg magának a többség”.
Holott a bitcoinból nem kell egész coint venni, akárhány satoshival rendelkezhetünk. Külön felhívta viszont a figyelmet arra, hogy minden befektetőnek érdemes elvégezni a saját kutatását a témakörben.

„Természetesen mindig a vásárlón múlik, hogy utánanézzen a dolgoknak.”

Egy májusi interjúban azt is elmondta, hogy az utóbbi időben egyre többet gondol a kriptókra.

„Hatalmas változást hoznak a kriptók. Én nagyban játszok, és nagyon is jól állok. A kormányok akkor nyomtatnak pénzt, amikor csak akarnak. Az infláció így egyre csak növekszik.”

Simmons februárban hirdette meg eladásra a Las Vegasban található házát, 13,5 millió dollárért, és a vevő kriptopénzekkel is fizethet érte.

Olvastad már? Bankszámlát nyithatnak végre a kazah kriptotőzsdék

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!