A bitcoinról áradozik befektetőinek az USA legnagyobb bankja

-

A bitcoin mint befektetés masszívan az arannyal verseng – köszönhetően az ezredforduló környékén születetteknek. Legalábbis a jelentések szerint ezt mondta pénteken befektetőinek a JPMorgan.

A befektetési bank kijelentette, miszerint „a bitcoin potenciális, hosszú távú növekedése megfontolandó”, ahogy az Y generáció „idővel a befektetői univerzum egyre jelentősebb komponensévé válik” – derült ki a Business Insider jelentéséből.

Az Egyesült Államok legnagyobb bankja a kezelt eszközök tekintetében hozzátette, „hosszú távon véve még az arany »alternatív« valutaként vett legszerényebb kiszorulása is azt okozhatja, hogy a bitcoin megduplázza, vagy akár megtriplázza az értékét.”

És annak ellenére, hogy a bitcoinra jellemzően értéktárolóként hivatkoznak, a JPMorgan hozzátette, hogy a vezető kriptopénzt akár még arra is használhatják majd, amelyre eredetileg szánták – dolgok vásárlására.

„A kriptopénzek értéke nemcsak a vagyontárolói funkcionalitásukból származik, hanem a fizetésként való felhasználásuk lehetőségéből is” – állítólag ezt mondták. „Minél több gazdasági szereplő fogadja el a kriptopénzeket fizetőeszközként a jövőben, annál nagyobb lesz annak felhasználása és értéke.”

A bitcoin továbbra is egy kis eszközosztálynak számít, tették hozzá, ahhoz pedig, hogy elérje az aranyat, az értékét meg kellene tízszereznie.

A bitcoin összpiaci értéke jelenleg 242 milliárd dollárt a CoinGecko független kriptoaggregátor adatai szerint. Az eddig kibányászott aranykészlet eközben néhány billió dollárt ér összesen.

A JPMorgan korábban igencsak bitcoinellenesnek számított. Vezérigazgatója, Jamie Dimon 2017-ben az után lett hírhedt a kriptokörökben, hogy a kriptopénzt egy „csalás”-nak nevezte.

A bank azonban azóta jóval kriptobarátibb lett, magasztosan beszélt például a bitcoinról a libanoni tüntetések fényében. Ezenfelül engedélyezte az olyan kriptotőzsdék bankszámlanyitását, mint a Coinbase vagy a Gemini.

A történet tanulsága most is csak annyi, hogy akármelyik kriptoellenes nagyágyúból válhat kriptotámogató, miután rájön, hogy a felületes vizsgálódás itt nem elég.

Olvastad már? Synthetix-alapító: az e heti Bitcoin-csárt a „legbikásabb dolog, amit valaha látott”

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!