Egyetlen nap alatt 55 millió dollárnyi kockázati befektetés gyűlt össze a kriptóba; margin kereskedés a Binance tőzsdén.

Legfontosabb hírek a kriptoszférából:

  • Három kriptós startup összesen 55 millió dollárnyi kockázati befektetést kapott
  • Áttörés: az SEC engedélyezte az első tokenkibocsátást
  • A Binance elindította margin kereskedési szolgáltatását
Három kriptós startup 55 millió dollár kockázati befektetést kapott

A kockázati tőkebefektetők által mutatott hatalmas érdeklődés a blokklánc és a kriptoszféra irányába újabb szimbolikus megerősítést kapott. Tegnap három startup is bejelentette, hogy sikeres tőkebevonáson vannak túl. Összesítve több mint 55 millió dollár értékben sikerült növelni értéküket.

Ez legnagyobb arányban az Anchorage, egy intézmények számára kriptopénz-megőrzési szolgáltatást nyújtó cégnek köszönhető.

A hirdetményük alapján a második körös tőkebevonást 40 millió USD megszerzésével zárták le. Ezt többek között a Blockchain Capital, a Visa, valamint az ismert befektető, Andreessen Horowitz adták össze.

A Near – a NEAR Protokoll létrehozója, amely egyfajta decentralizált alkalmazások építésére szolgáló platform – volt a második a dobogón, 12,1 millió dollárral a Metastable és az Accomplice közreműködésével. Mellettük olyan kriptós fókuszú kockázati tőkebefektetők is részt vettek, mint amilyen a Multicoin Capital és a Coinbase Ventures.

Végezetül pedig a Nebulous, a Sia Network – egy decentralizált felhőalapú adattárolási platform – fejlesztője jutott 3,5 millió dollárhoz a Bain Capital Ventures jóvoltából.

A Coindesken közölt cikk szerint a bostoni startupba „mások is beszálltak, pl. a Bessemer Venture Partners és a Dragonfly Capital Partners”.

Áttörés a kriptoiparban: az SEC engedélyezte az első tokenkibocsátást

Az USA tőzsdefelügyelete engedélyezte a Blockstack, egy A+ minősítésű applikáció nyilvános tokenkibocsátását. A Stacks Tokent mint értékpapírt adnák ki, így ez az első alkalom, hogy a pénzügyek legfőbb őrzője zöld utat adott egy kriptopénznek.

A Blockstack PBC, amely egy dApp-megoldásokat kínáló platform fejlesztője, blogposztban hirdette ki az elért mérföldkövet. Egyben meghatározta az STX tokenek célját, mint „üzemanyag a Blockstack decentralizált számítógépes hálózatának a növekedéséhez”.

Így ez, a maga nemében első, SEC által jóváhagyott tokenvásár július 11-én, a délelőtti órákban vette kezdetét, 0,30USD/STX jegyzéssel. Egy korábbi, a Blockstack által szervezett voucher programban jogosultságot szerzett befektetők 12 centes áron vásárolhatnak, fizetésre pedig az USA dollár mellett a bitcoint és az ethert is használhatják.

Tőkeáttételes kereskedés a Binance-en

A Binance vezető kriptopénztőzsde nyilvánosan is elérhetővé tette a margin kereskedés lehetőségét.

„Hasonlóan a Binance többi erőfeszítéséhez, amelyeket az iparág előremozdításáért és a pénzügyi szabadságért tesz, a vállalat a kereskedési lehetőségek terén is bővíti a repertoárját, és a hagyományos piacokhoz hasonlóan lehetővé teszi a margin kereskedést” – olvasható a fejlesztést bejelentő blogposztban.

A margin kereskedés az újonnan optimalizált dizájnnal, a Binance 2.0 névre hallgató ráncfelvarrással egyidőben élesedett.

Az új felület – amelyen a felhasználók mind a hagyományos, mind a margin kereskedési felületet elérik – fejlettebb kereskedési motorokat, infrastruktúrát kapott, hogy ezzel is segítsék a leadott megbízások minél megbízhatóbb és pontosabb teljesülését – olvashatjuk még a blogban.

Olvastad már? A Deutsche Bank titokzatos bitcointáskás látogatója

Emellett a felhasználóknak lehetősége van az elsődleges és a margin kereskedési tárcáik között mozgatni a javaikat, tranzakciós jutalék nélkül. Ez a fajta kereskedés a BTC, ETH, XRP, BNB, TRX és USDT esetében érhető el.

Forrás: cryptoglobe.com


Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .

Legyen szép napotok! 🙂

Kezdőlap Fórumok 55 millió dollárnyi kockázati befektetés kriptóba – hírösszefoglaló

Ennek a témakörnek tartalma 0 hozzászólás, 1 résztvevő. Utolsó frissítés:  Mészáros András 6 napja, 11 órája telt el.

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.